Vállalkozás hvg.hu 2022. március. 31. 10:35

Megállíthatatlanul száguldanak a termelői árak, és ezt a vásárlók sem ússzák meg

22 százalék feletti az ipari termelői árak növekedése, ráadásul nem csak az egy évvel korábbihoz képest nagy az áremelkedés, hanem még január óta is jókora drágulást mért a KSH.

22,4 százalékkal magasabbak voltak az ipari termelői árak idén februárban, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A drágulás folyamatos, még januárhoz képest is 1,3 százalékkal nőttek az árak.

A termelői árak főleg azért szállhattak el a KSH szerint, mert az alapanyagok és az energia drágult, és a munkabérek emelkedését is ki kellett gazdálkodniuk a cégeknek.

A legdurvábban az energiaipar árai nőttek, a belföldi értékesítésre szánt energia drágulása 64,5, a kevésbé jelentős exporté 173 százalékos volt. A belföldi értékesítésre szánt fogyasztási cikkek gyártása 15,6 százalékkal drágult. A külföldi eladásra termelő feldolgozóipar termelői árai 10,6 százalékkal nőttek.

Mindez nem jelenti automatikusan azt, hogy a fogyasztók is ugyanekkora drágulást érzékelnek majd, de ahogy száguldanak a termelői árak, úgy lesz egyre inkább elkerülhetetlen, hogy a termelés drágulása a bolti árakba is beépül – az infláció már most is akkora, mint amilyen 2007 nyara óta soha nem volt, és minden előrejelzés szerint csak tovább nő az év első felében.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.