Miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbüntette az Alzát, a cég majdnem félmillió vásárlójának fog kupont küldeni.
Jelentős összegű bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az Alzára még 2022 februárjában. A vállalatnak 40 millió forintos büntetést kellett kifizetnie, e mellett pedig 450 millió forint értékben jóvátételre kötelezték a céget.
A GVH 2021-ben indított vizsgálatot az Alza.hu üzemeltetőjével és cseh anyavállalatával szemben a webáruház kifogásolható értékesítési módszerei miatt. Az eljárás feltárta, hogy a portál jogsértő módon sürgette a felhasználókat mihamarabbi vásárlására, amikor szembetűnő, villogó üzenetekkel helyezte pszichés nyomás alá a felhasználókat. Például olyanokkal, hogy
- Jelenleg X ügyfél érdeklődik a termék iránt
- A héten X ügyfél vásárolta meg ezt a terméket
A cég most azt közölte, hamarosan 3000 forint értékű kupont oszt majd szét ügyfelei között. A kedvezményt a 2019-es évben az Alza webáruházában vásárló ügyfelek a következő 12 hónap folyamán leadott megrendeléseik során érvényesíthetik 10 ezer forint feletti vásárlás esetén.
Óriási bírságot kapott az eMAG, ezért 4 milliárdos kkv-segítő programot indítanak
A GVH 200 millió forintra büntette az eMAG online áruházat a 2018-as Black Friday-kampány miatt, a cég erre vállalkozásokat segítő programot indít, és kedvezménykuponokat ad a vásárlóknak.
Az Alza.hu a közlés szerint 2022. április 17-én kezdi el a kedvezményre jogosító kuponok kiküldését ügyfelei számára. Az utalvány más kuponkóddal együtt és ajándékutalvány vásárlására nem használható fel, készpénzre nem váltható.
A cég közölte, a kuponok érvényességi ideje alatt az Alza.hu célzott üzenetekben rendszeresen emlékeztetni fogja ügyfeleit a felajánlott kedvezmény igénybevételének lehetőségére. A GVH által elfogadott vállalás garantált minimum összege 450 000 000 forint. Ezt azt jelenti, hogy amennyiben a kuponokat a fogyasztók esetlegesen ennél alacsonyabb értékben vennék igénybe, az összeg fel nem használt részét egy, a 12 hónapos kompenzációs időszak lezárását követő kiegészítő eljárással juttatja el az Alza a vásárlóknak.