Vállalkozás hvg.hu 2021. november. 03. 09:12

A Tesco és a Lidl nem kéri a kötelező oltást a dolgozóitól

A cégek egyelőre kivárnak a döntéssel, hogy kötelezővé tegyék az oltást. A Richternél bevezették, a Molnál és az OTP-nél még egyeztetnek, míg az Egisnél és a TEVA-nál, nem kérik.

Óvatosak a magánszféra munkaadói, ott sem kapkodják el a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételét, ahol hajlana annak bevezetésére a cégvezetés – írja a Népszava. A munkajogászok szerint a vállalkozók kivárnak, mert az oltásról szóló rendelet pontatlan és attól tartanak, hogy jogellenes döntéseket hoznának. Ugyanakkor a munkaadói szövetségek inkább azzal magyarázzák a tartózkodást, hogy nehéz lenne pótolni a kilépő vagy fizetetlen szabadságra küldött képzett munkaerőt.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke azt mondta a lapnak, hogy érdekeltségi körükben nincs olyan vállalat, ahol bevezették volna, vagy biztosan be akarják vezetni a munkavégzés feltételeként a védőoltásokat. Azt is hozzátette, a cégek inkább a pozitív motivációval élnek, vagyis felvilágosítják, rábeszélik munkatársaikat az oltásra, sok területen, így az autóipari vagy élelmiszeripari cégeknél juttatásokkal ösztönzik őket.

A Népszava több szakszervezettől kapott olyan jelzést, hogy azt közölték a dolgozókkal, a cégvezetés a kötelező oltás elrendeléséről döntött, de közvetetten csak a Richter Gedeon NyRt. erősítette meg a feltételezést. Az Egisnél még egyeztetnek, míg a TEVA-nál nem élnek a lehetőséggel, inkább a maszkviselést és a távolságtartást ellenőrzi szigorúbban.

A Molnál és az OTP-nél még nem döntöttek, míg a Tesco Global azt közölte a lappal, hogy nem teszi kötelezővé az oltást a dolgozóinak. A Lidl szintén ezt az utat választotta.

Azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a múlt heti kormányinfón, hogy a magyarországi cégek jogot kapnak rá, hogy dolgozóiknak, illetve a munkavégzéshez előírják a koronavírus elleni oltást. Kivételek persze vannak, és több vállalat egyelőre még nem döntött, miként fog eljárni. A Mészáros Csoport azonban már közölte: náluk nem teszik kötelezővé az oltást.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.