Vállalkozás hvg.hu 2021. június. 25. 21:45

Az acél dupla annyiba kerül, mint tavaly, az egyes faanyagok pedig háromszor drágábbak most

Mostanában nem ritka, hogy a kereskedők napi árakat közölnek, mert nem tudni, másnap mennyiért lehet hozzájutni a termékhez.

Az acélnak duplájára, egyes faanyagoknak pedig a háromszorosára emelkedett az ára egy év alatt az egyik nagy építőipari termékekkel foglalkozó cég szerint – hangzott el az RTL Híradó péntek esti adásában.

A kereskedők van, hogy napi árakat közölnek, mert nem tudni, másnap mennyiért lehet beszerezni a terméket.

A versenyhivatal vizsgálatot indított, hogy egyes építőipari cégek nem játszanak-e össze az árak meghatározásakor.

A kormány lépéseket tervez az áremelkedés miatt. Az Építőipari Szövetség szerint új piacokról kellene beszerezni a nyersanyagot.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?