Vállalkozás hvg.hu 2021. június. 24. 17:05

Az Airbnb fogja beszedni a turisztikai adót Pozsonyban – Budapesten is ezt tervezik

Évente 600 ezer eurót vár Pozsony a lépéstől.

Az Airbnb és a pozsonyi önkormányzat megállapodást írt alá arról, hogy júliustól az Airbnb automatikusan beszedi a turisztikai szállásadót, és azt közvetlenül városnak utalja át a házigazdák nevében.

Az Airbnb közleménye szerint ezzel csökkenteni tudják a hivatal adminisztráció terhét, és megkönnyítik a pozsonyiak számára a náluk való foglalást. Pozsony az első város, amellyel a visegrádi négyek országaiban megállapodtak. Hozzátették, szeretnék bővíteni az együttműködést a régió városaival és turisztikai szervezeteivel, hasonló ajánlatot tettek már Prágának és Budapestnek is.

A pozsonyi városháza szerint az együttműködés évente 600 ezer eurót hozhat a városnak.

A közlemény szerint az Airbnb a világ mintegy 30 ezer körzetében szed be és utal tovább adókat a hivataloknak és ez a szám folyamatosan növekszik. Idén már számos új helyen, köztük a hollandiai Rotterdamban, illetve a németországi Wiesbadenben is megkezdték az idegenforgalmi adók beszedését. Az Airbnb eddig több mint 3,4 milliárd dollárt utalt át a helyi önkormányzatoknak világszerte, közel 1 milliárd dollárral többet, mint 2020 szeptemberében – írják.

(Képünk illusztráció)

Itthon Bábel Vilmos 2024. december. 03. 16:03

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

„Ha velem ezt próbálták páran csinálni, egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?” – reagált a doktoriját ért kritikákra a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs politikai alapú diszkriminációt emlegetett, és a HVG-nek kijelentette: tiszta lelkiismerete. Választ adott arra is, hogyan készülhetett a doktorija tézisfüzete a kollégája gépén.