Vállalkozás hvg.hu 2021. április. 25. 10:04

Még nem tudni, hogyan köteleznék a szállásadókat a védettségi igazolvány ellenőrzésére

A szállásadók csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőket fogadhatnák, de több szállásadó is jelezte: nem kéri majd a vendégeitől a kártyát.

Nem kérnek majd védettségi igazolványt - az RTL Klub híradója szerint több szálláshely is ezt posztolta Facebook oldalán, annak ellenére, hogy a kormány Orbán Viktor bejelentése szerint a kártyához köti majd a szolgáltatások igénybevételét.

Reviczky Zsolt

A legtöbben azt írták, nem akarnak különbséget tenni a vendégek között, ezért nem kérnek kártyát. Mivel a rendelet még nem jelent meg, a részletszabályokat sem tudni.

Az RTL-nek az egyik szállásadó azt nyilatkozta: vannak vendégek, akik azért mondták vissza a foglalásukat, mert nincsen ilyen kártyájuk.

 

MTI / MTVA / Róka László

A Szállodaszövetség elnöke, Flesch Tamás szerint ha kiderül, milyen jogszabály alapján kell ellenőrizniük a kártyákat, akkor azt érkezéskor, a recepción meg fogják tenni a GDPR szabályainak betartásával, hasonlóan ahhoz, ahogy most is elkérik a vendégektől az útlevelüket, személyi igazolványaikat.

Az RTL egyébként megjegyezte, hogy a nagy szállodákban valószínűleg majd tényleg csak olyan vendégeket szállásolnak el, akiknek lesz ilyen kártyájuk, de a magánszállások közül többen valószínűleg engedékenyebbek lesznek.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.