A cég magyar dolgozóit képviselő szakszervezet egy kétlépcsős béremelésben is megállapodott.
A 24.hu információja szerint a Mercedes-Benz magyar dolgozóit képviselő szakszervezet megállapodott az anyacég képviselőivel a következő két évre szóló béremelésekről, a megállapodást pedig alá is írják pénteken
Az újság azt írja, a cég minden dolgozó számára kétlépcsős alapbérezést biztosít a cég, 2021-ben és 2022-ben is 45-45 ezer forinttal emelkednek az alapbérek.
Ami még fontosabb, hogy a következő két évre garantálták a dolgozói létszámot, tehát nem csökkenti a nagyjából 4200 fős munkavállalói létszámot.
Szó van “koronabónuszról” is: az egyszeri juttatás a németországi dolgozók esetében 1000 euró volt, Magyarországon bruttó 200 ezer forintot kapnak a cég dolgozói, amit még az idén, karácsony előtt átutalnak.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.