Vállalkozás hvg.hu 2020. november. 27. 18:31

Megint a volt Origo-tulajdonos cége nyerte az MNB kommunikációs tenderét

Száraz István cége nem először intézi a jegybank kommunikációs feladatait. A mostani szerződést már alá is írták.

Ismét a Frank Digital, vagyis a volt Origo-tulajdonos, Száraz István cége végezheti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs feladatait, miután megnyerték a 2020-2021-es időszakra kiírt közbeszerzési pályázatot – írta a 24.hu.

A szerződést már aláírták, az összeg kétmilliárd forint plusz áfa.

Száraz István legutóbb 2019. október 7. és 2020. december 31. közötti időszakra írhatott alá egy nettó 1 milliárd 950 millió forintos keretszerződést a jegybankkal.

Szárazék a most elnyert tender szerződése alapján az MNB Pénzmúzeumához, a pénzügyi tudatosság növeléséhez, az MNB Zöld Bank koncepciójához kapcsolódó kommunikációt intézik majd, de feladatuk lesz még közösségi médiakampányok szervezése is.

A 2014-es alapítású Frank Digitalban mindössze ketten dolgoznak. A cég nettó árbevétele folyamatos csökkenést mutat: míg ez 2017-ben a másfél milliárd forintot közelítette, addig 2018-ban hajszállal egymilliárd forint alá került, tavaly pedig 0,2 milliárd forint árbevételt jelentettek a mérlegükben.

A cég adózott eredménye 122 millió forintról 3 millió forintra olvadt, tavaly pedig 84 millió forintot tett ki.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.