Vállalkozás hvg.hu 2019. november. 04. 09:36

Nagyon bejött a négynapos munkahét a Microsoftnak Japánban

A dolgozóknak nem meglepő módon tetszett a szabadpéntek, és még a termelékenységük is kilőtt.

A Microsoft egy részlegénél idén nyáron kipróbálták a négynapos munkahetet – írja a Business Insider. Az augusztusban tartott kísérlet során a vállalat tokiói központjában dolgozók minden pénteket megkaptak fizetett szabadnapként.

A kísérlet a Microsoft szerint hatalmas sikerrel zárult:

  • A termelékenység körülbelül 40 százalékkal emelkedett, és a munkavállalók 92 százaléka elégedett volt a programmal.
  • A kinyomtatott lapok száma 58 százalékkal csökkent.
  • A villamosenergia-fogyasztás 23 százalékkal volt alacsonyabb, mint az ötnapos munkaheteken.

Japánban egyébként elképesztően magas a túlórák száma, egy 2016-os tanulmány szerint minden negyedik japán cég megköveteli az alkalmazottaktól, hogy havonta 80 órát túlórázzanak. Azt is kimutatták, hogy a túlmunka nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól dolgoznak a munkavállalóik. A G7-ek közül Japánnak a legalacsonyabb a termelékenysége.

Nem az ördögtől való a négynapos munkahét: Tavaly a Perpetual Guardian nevű új-zélandi cég teljesen átállt erre a munkabeosztásra. A vállalat vezetősége arról számolt be, hogy az növelte a termelékenységet, és csökkentette az alkalmazottak stressz-szintjét.

(Képünk illusztráció)

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.