Vállalat + Vezető hvg.hu 2016. augusztus. 25. 12:15

Nem sci-fi a négynapos munkahét, Magyarországon is működik

Egy magyar cég kipróbálta a négynapos munkahetet, és bejött neki. Pedig óraszámban ugyanannyit dolgoznak, mint korábban mégis elégedettek.

Arról már évek óta megy a vita, hogy a technológia fejlődése miatt el kéne felejteni az ötnapos munkahetet és át kellene állni a négy- vagy háromnaposra.

Ám ez a cégek többségének még a sci-fi kategóriába tartozik, pedig van egy magyar cég ahol évek óta négy napot dolgoznak – jelent meg a Nol.hu-n.

Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő fakerítéseket, korlátokat kizárólag kézzel készítő cég – a meseszerű nevű - Nyakigláb Kft. két éve, a dolgozókkal közösen döntve vezette be a négynapos munkahetet. A döntés azért is volt közös, ugyanis a háromnapos hétvégének az volt az ára, hogy a hét első négy napján a dolgozók naponta két órával többet dolgoznak.

A tapasztalat pedig az, hogy az alkalmazottak ugyanazt nemcsak hogy ugyanazt a munkát végzik el mint korábban, hanem gyakran még többet is. Cserébe szabad a péntek, amikor ügyes-bajos dolgaikat elvégezhetik. Így egy rakás hétköznapi elintézendő dolgot meg tudnak oldani anélkül, hogy szabadságot vennének ki.

A cég évente feldobja, hogy maradjon-e ez a rendszer és a dolgozók igent mondanak rá. Ráadásul jobb lett a munkavállalói elégedettség, a dolgozók lojálisabbak és nem utolsó sorban kipihentebbek.

A pozitív tapasztalatok ellenére egyelőre nem akad a cégnek követője.

Négy napot kellene dolgozni egy héten? Vagy inkább hármat?

Mi lenne, ha a hétvégék többsége három, vagy inkább négynapos lenne, azaz már csütörtökön vagy pénteken elkezdődnének? Mi lenne, ha a hét nagyobb részét nem a munkának, hanem más tevékenységeknek szentelhetnénk? - teszi fel a provokatív kérdéseket egyik friss írásában David Spencer, a leeds-i egyetem közgazdászprofesszora.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.