Vállalkozás MTI 2019. augusztus. 12. 12:36

Spájzolnak a britek: kaját és luxusautót halmoznak fel a Brexit miatt

Négymilliárd fontot (1400 milliárd forintot) költöttek árufelhalmozásra a britek az európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélyétől vezérelve – derült ki egy hétfőn ismertetett kutatásból. Az élelmiszerek és gyógyszer mellett a leggazdagabbak autókból is előre bevásároltak a vámoktól tartva.

Minden ötödik ember már belekezdett az élelmiszerek, az italok és a gyógyszerek felhalmozásába, amely egy főre vetítve 380 font (133 ezer forint) pluszkiadást jelent – idézte a The Guardian című lap a pénzügyi szolgáltató felmérését. E szerint több mint 800 ezer lakos fejenként már több mint ezer fontot költött készletfelhalmozásra a brit európai uniós tagság október 31-i megszűnésének (Brexit) közeledtével.

Amennyiben az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, szakértői várakozások szerint rövid távon fennakadásokra kell számítani az ellátásban, a Boris Johnson vezette konzervatív kormány azonban azt hangoztatja, hogy igyekszik ezeket a kockázatokat csökkenteni.

A Brexit eredetileg érvényes, március végi határnapja előtt végzett hasonló felmérések azt mutatták, hogy a lakosság 17 százaléka kezdett raktározásba, és a kiadások mértéke elérte a 4,6 milliárd fontot (1600 milliárd forintot).

A most ismertetett kutatás szerint az árufelhalmozók 74 százaléka élelmiszerrel, 50 százaléka gyógyszerrel, 46 százaléka italokkal töltötte fel készleteit. A gazdagok ráadásul több luxusautót importálnak a Brexit határideje előtt, elkerülendő így a vámokat, amelyeket a megállapodás nélküli kilépés után meg kellene fizetniük. Az elmúlt évben több mint 3800 luxusautót importáltak, ami 16 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. 

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.