Vállalkozás hvg.hu 2019. május. 16. 13:40

A minisztérium elrontotta az adogatást a botrányok tépázta teniszszövetséggel szemben

A vezetőség belső ellenzéke egyelőre kivár.

Majdnem kiderült, hogy nem minden sportra költött adóforint kerül jó helyre, de aztán mégsem: a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) visszautasította az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) két, a Magyar Teniszszövetség ellen indított jogorvoslati eljárását. A 2019-es ATP World Tour férfi-, illetve a WTA International női torna megrendezésére a szövetség a minisztériummal kötött szerződés keretében kapott állami támogatást. A tárca azt vélelmezte, hogy a szervezet megsértette a közbeszerzési törvényt, mert részekre bontotta a megbízásokat, és nem írt ki rájuk közbeszerzést. A döntőbizottság pedig nem azért utasította vissza az eljárást, mert ártatlannak találta a teniszszövetséget, hanem azért, mert az Emmi hiányosan adta be a kérelmét, és nem is pótolta határidőre a hiányzó adatokat.

Az Emmi április 17-én indította el az eljárásokat a KDB-nél. Másnap jelent meg az a kormányhatározat, ami a jövőbeli esetleges WTA- és ATP-tornákat a teniszszövetség helyett egy állami cégre, a Nemzeti Sportügynökség Nkft.-re bízta. Az egybeesés aligha véletlen: a szövetség körül egymást érték a botrányok az utóbbi időben, s a jelek szerint már a kormány ingerküszöbét is átlépték. Kérdés, hogy az Emmiben szakmai hiba miatt vagy szándékosan baltázták-e el a KDB-nél indított vizsgálatokat. A tárca lapzártánkig nem válaszolt kérdéseinkre, lépéseit mindenesetre nehéz nem a szövetség vezetésének címzett figyelmeztetésként értékelni. Ezt az értelmezést támasztja alá, hogy az Emmi négy 2018-as torna ügyében is eljárást kezdeményezett a KDB-nél február 19-én, de ezeket sem hagyta végigfutni: e kérelmeit a tárca május 10-én visszavonta. A kormány kesztyűs (vagy félrecsúszott) kezét viszont az is magyarázhatja, hogy a szövetség elnöke Szűcs Lajos fideszes parlamenti képviselő. Az MTSZ szerint persze minden a legnagyobb rendben a munkájukkal, ráadásul úgy vélik, nem is az összes WTA-torna rendezését vették el tőlük, csak a Hungarian Grand Prix WTA-ét. Igaz, korábban éppen a szövetség jelentette ki, hogy egy évben nem lehet két WTA-tornát rendezni.

További részletek az e heti HVG-ben.

HVG
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.