Vállalkozás hvg.hu 2018. október. 29. 11:12

Jön a fekete péntek, így támadnak majd a webáruházak és a csalók

A webes piac 60 milliárdos bevételre számít novemberben, ennek felét november 23-án akarják behúzni. Soha nem látott tülekedésre lehet majd számítani.

Bár hivatalosan november 23-ra esik a Black Friday, azaz fekete péntek, a hagyományoktól eltérő időpontokban is akcióznak a webáruházak. Bár a november hagyományosan lusta hónap a kereskedelemben, az amerikai hagyomány átvétele mindent megváltoztatott; 2017 novemberében a webáruházak bevétele 46 milliárd forint volt az októberi 35 milliárd forinthoz képest, 2016-ban pedig az októberi 27 milliárdhoz képest 36-ot hoztak a konyhára a leértékelések.

Az elmúlt években a szegmens intenzív növekszik, tavaly pedig újabb fajsúlyos szereplők is beléptek, mint az Alza, a dm vagy az OBI. Emiatt idén várható az egyik legnagyobb tülekedés a webshopoknál, de a hagyományos boltok közül is egyre többen tartanak fekete pénteket, mert a web elvenné tőlük a vásárlót – írta a Blokkk.com.

A tét nemcsak egy napnyi értékesítés; a cégek a Fekete Péntekkel fordulnak rá a karácsonyra, azaz akinek jól sikerült a leértékelés, megalapozhatja vele a karácsonyi piacát is, hiszen visszatérhet a vásárló.

A szakportál ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ebben a hónapban különösen sokan eshetnek majd a csaló webshopok áldozatául. Ezért vásárlás előtt mindig meg kell győződni a webáruház létezéséről, az élő elérhetőségekről. Érdemes már most, a leárazások előtt is figyelni az áraikat, mert gyakori panasz, hogy nem is volt igazi az akció, csak megemelték az áthúzott árakat. Fizetési igazolás nélkül pedig természetesen tilos vásárolni.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.