A következő évtizedekben 3-17 százalékkal zsugorodhatnak az árpamezők.
Nem tesznek jót az árpának a klímaváltozással járó hőhullámok és szárazságok – írta a Greenfo. Az évszázad második felében az olyan szélsőséges időjárási jelenségek, mint a hőhullámok és a szárazságok akár 2-3 évente is előfordulhatnak majd, ezek hatására pedig a világ árpamezőinek kiterjedése várhatóan 3-17 százalékkal fog csökkenni – állapította meg a Nature Plants című szaklapban tegnap megjelent kutatás.
A tanulmányon kínai, brit, amerikai és mexikói kutatók dolgoztak: több mint 300 olyan extrém időjárási eseményt elemeztek, amelyek a becslések szerint 2099-ig bekövetkezhetnek. A legrosszabb forgatókönyv esetében a legnagyobb fogyasztónál, Kínában akadozik majd leginkább az ellátás, majd az Egyesült Államok, Németország és Oroszország következik. Kínában például 83 százalékkal hajthatja fel a sörárakat az árpahiány. A legrosszabb forgatókönyv szerint 193 százalékos áremelkedésre lehet számítani.
Dabo Guan, a Kelet-Angliai Egyetem kutatója szerint bár a sörproblémák elenyészőek a klímaváltozáshoz kapcsolódó többi gondhoz képest, de jól indikálják azt, hogy még a fejlett országok fogyasztói sem menekülhetnek meg a világ változásának hatásaitól.