Vállalkozás MTI 2018. június. 08. 10:01

Szijjártó: Öt év múlva kész kell legyen a Budapest–Belgrád-gyorsvasút

A magyar mérnökök által meghatározott pénzügyi keret 525 milliárd forint, plusz 10 százaléknyi tartalék.

Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest–Belgrád-gyorsvasúti vonalnak – mondta a Pekingben tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva.

A miniszter a Budapest–Belgrád-vasútvonal háromoldalú projektjéről először a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnökével, Ning Csi-csövel tárgyalt egy kétoldalú megbeszélésen. Ezután volt a háromoldalú magyar-szerb-kínai kormányközi munkacsoport hetedik ülése.

A miniszter kifejtette, Kína nagymértékben növelni szeretné az Európába történő áruszállítást. Ennek a tengeri útvonala Kelet-Kínából a görögországi Pireusz kikötővárosba vezet, Pireuszból pedig vasútvonalon szándékoznak az árut a kontinens belsejébe juttatni.

Hozzátette, a verseny azért folyik, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal. Amennyiben a Budapest–Belgrád-gyorsvasúti vonalat megépítik, ez lesz a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból Európa belsejébe – mondta, majd azt is, hogy a projekt szerinte munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára.

A magyarországi szakaszról szólva azt mondta, az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést. Mindkét konzorcium magyar és kínai vállalatokból áll. A pénteki ülésen megállapított menetrend szerint a két magyar-kínai konzorciumnak július végéig kell beadnia műszaki ajánlatát, ezt követően szeptemberben lesznek a műszaki és pénzügyi tárgyalások a két ajánlattevővel, majd november végéig, de legrosszabb esetben az idei év végéig, a győztes ajánlatevővel aláírják a szerződést – fejtette ki.

Szijjártó arról is beszélt, hogy magyar mérnök szakértők által meghatározott pénzügyi keret 525 milliárd forint, plusz 10 százaléknyi tartalék, tehát a pénzügyi ajánlatoknak ezen az összegen belül kell lenniük. Úgy fogalmazott, a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások, néhány kényes pontot még tisztázni kell. A magyar kormány szeptember közepéig adott időt a tárgyalásokat folytató kínai Exim Banknak és a magyar pénzügyminisztériumnak arra, hogy megállapodásra jussanak e pontokról – mondta.

A győztes ajánlattevővel történő szerződéskötést követően legfeljebb két évet tehet ki a tervezési és engedélyeztetési folyamat, a kivitelezésnek pedig két és fél, maximum három évet szabtak meg. Ennek értelmében legkésőbb 2023 végére a Budapest–Belgrád-vasútvonalnak el kell készülnie – hangsúlyozta. A menetrendet szerinte a szerbek is tudják tartani.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.