Vállalkozás hvg.hu 2018. március. 28. 14:47

A négynapos ünnep alatt is tud vásárolni, mutatjuk, hol

Azért aki el akarja kerülni a csütörtöki tolongást, jobban teszi, ha ma megvesz mindent.

Nem árt sietnie annak, aki még nem vette meg a húsvéti sonkát, tojást és az ünnep más kellékeit. A nagypéntek tavaly óta ünnep, így módosul az üzletek nyitva tartása is.

Az alapszabály szerint a boltok csütörtökön a rendes hétköznapi (esetleg hosszabbított csütörtöki) rend szerint tartanak nyitva, pénteken pedig minden zárva lesz.

A nagy üzletláncok csütörtökön és szombaton a rendes nyitvatartási idővel üzemelnek. Azoknál a Tesco boltoknál azonban érdemes sietni, amelyek este tíznél tovább, netán nonstop nyitva tartanak. Csütörtökön és szombaton ugyanis ezek az üzletek is bezárnak este tízkor, szombaton és az ünnepet követő kedden pedig reggel hatkor nyitnak csak ki.

Szombaton az üzletek többnyire a szombati nyitva tartást veszik figyelembe. Ennek elsősorban a piacokon van jelentősége, amelyek – legalábbis a fővárosban – kora délutánig várják a vásárlókat. A legtovább, 16 óráig a Fehérvári úti csarnok tart nyitva, ez egyébként az egyetlen piac, amelyik nagypénteken és húsvét két napján is (7-14 óra között) kinyit.

A három ünnepnapon is kinyithatnak az éjjel-nappali üzletek, ezeknél azonban érdemes tájékozódni, hiszen elképzelhető, hogy valamelyik napon zárva tartanak majd. Biztosra vehető a nyitva tartása viszont a benzinkutak mellett működő üzleteknek. Az OMV és a Lukoil több kútjánál Spar-üzletet találhatunk – bár kétséges, hogy az ünnepi nagybevásárlást ezekben az üzletekben le tudjuk zavarni.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.