Vállalkozás hvg.hu 2018. február. 24. 18:20

Mészáros Lőrinc is lecsíphet a balatoni elektromos hajózásra szánt állami milliárdokból

A kabinet 2016-ban egymilliárdot szánt, most pedig további 5,6 milliárdot fordít az ágazat fejlesztésére.

A Bejárható Magyarország programban összesen 13 milliárd forintot különítettek el az aktív turizmus támogatására, azon belül összesen 2,5 milliárd forint európai uniós forrást költenek a balatoni vitorlásturizmus fejlesztésére, amelynek első ütemében 13 Balaton-parti helyszínen történnek fejlesztések. Mivel legnagyobb tavunkon a belső égésű motorok használata tilos, így egyre nagyobb lehetőséget jelent az elektromos hajók építés- írja a Magyar Nemzet.

A Balatonon jelenleg mintegy 600 elektromos hajó közlekedik, kisebb csónakok és 40 láb hosszú nagy jachtok is vannak közöttük. Balatonkenesén hamarosan be is indulhat egy új, elektromos hajókat is fogadó kikötő építése, de többen úgy vélik, hogy igencsak esélyes helyszín lehet a Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez tartozó egyik kemping értékes partszakasza is. Ugyanakkor a Balaton-parti települések önkormányzatainak tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) sem szeretne kimaradni a beruházásokból, és a cég középtávú céljai között szerepel az elektromos hajókat kiszolgáló kikötői szolgáltatások, feltételek, körülmények fejlesztése a már működő saját vitorláskikötőiben is.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.