Vállalkozás hvg.hu 2017. május. 31. 05:15

Milliárdos osztalékot kapnak ki Orbán apjának bányacégeiből

Az egyik Orbán-cég árbevétele harmadával csökkent ugyan a nyilvánosságra hozott adatok szerint, de így sikerült több százmilliós nyereséget kivenni belőle. A másik is pompás nyereséghányadot produkált.

Az Orbán-cégek közül a Dolomit Kft. tulajdonosai 500 millió forint, a Gánt Kő és Tőzeg Kft. tulajdonosai 730 millió forint osztalék kivétele mellett határoztak – derül ki a kedden nyilvánosságra hozott adatokból, amelyeket a 444.hu nézett át.

Orbán Viktor miniszterelnök édesapja, Orbán Győző két fő bányacégben tulajdonos, ezek gyakran beszállítói hatalmas EU-s és költségvetési pénzből finanszírozott projekteknek – emlékeztet a lap.

A Dolomit Kft árbevétele tavaly a harmadával csökkent, 3,2 milliárdról 2,2 milliárdra – de így is sikerült kihozni 410 millió forint adózott nyereséget, illetve 19 százalékos profitrátát. Ehhez az eredménytartalék terhére csaptak hozzá még 90 milliót, így jöhetett össze a félmilliárdos osztalékfizetés. A cégben egyébként így is benne maradt majdnem egymilliárd forint. A Dolomit Kft-nek nem 100 százalékban tulajdonosa az Orbán-család, csak felerészben, ezért az osztaléknak is csak a fele jut nekik.

A Gánt Kő és Tőzeg száz százalékban Orbán-tulajdon, és jelentősen, 313 millióról 413 millió forintra növelte árbevételét. 255 millió forint adózott nyereséget ért el viszont, ami szédületes, 61 százalékos nyereséghányadot jelent. Ennél is szédületesebb, hogy idén év végéig 730 milliós osztalékot vesznek ki a cégből, valószínűleg szintén az eredménytartalék terhére.

A 2015-ös Orbán-sikercégnek, a Nehéz Kő Kft.-nek viszont nem ment túl jól: árbevétele 1,7 milliárdról 872 millióra olvadt, nyeresége pedig 430 millióról 11 millióra. Ebből a cégből nem vettek ki osztalékot.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.