Senkit nem ért kár a König Bank Zrt. jogosulatlan tevékenysége miatt, a cég ugyanis a jegybanki vizsgálatig egyetlen ügyféllel se tudott üzleti kapcsolatot létesíteni – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely év végén zárta le a társaság miatt nyáron indított vizsgálatát.
Nem volt engedélye, sem regisztrációja, mégis elkezdte a működését a König Bank Zrt., de ügyfeleket már nem tudott gyűjteni – írta közleményében az MNB, amely szerint év végén lezárták a cég elleni piacfelügyeleti eljárást.
A vizsgálatot augusztusban kezdték el, és már akkor megtiltották a König Bank Zrt. működését. "A gyors jegybanki fellépés nyomán – amely az MNB tavalytól következetesen alkalmazott megelőző-figyelmeztető eszköztárának része – ügyfelet nem ért kár" – írta a jegybank.
A König Bankot áprilisban hozta létre ötmilliós jegyzett tőkével egy szigetbecsei magánszemély, Benke Jánosné – írta korábban a Világgazdaság. A cégbíróság be is jegyezte a vállalkozást, mert a cégvezető szerint a tevékenységi kör alapján úgy ítélte meg, az elnevezése ellenére nem kell működési engedélyt kérnie a jegybanktól.
Két héttel az alapítás után a cég 33 milliárdra emelte alaptőkéjét, ami még az OTP Bank jegyzett tőkéjénél is magasabb volt – az viszont akkor nem derült ki, pontosan milyen forrásokból jöhetett össze ez a hatalmas összeg. De az MNB most azt közölte, hogy a "piacfelügyeleti eljárásában nem azonosított olyan bizonyítékot, amely szerint a társaság ténylegesen üzleti kapcsolatot létesített volna valamely érdeklődővel".
Nyár óta az MNB azt vizsgálta, hogy az önmagát Közép-Európa legnagyobb privátbankjaként hirdető König Bank Zrt. végez-e, vagy végzett-e üzletszerűen engedély vagy bejelentés nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. Akkor hozzátették, hogy a társaság neve is megtévesztő látszatot kelthetett mind a cégformát, mind pedig a tevékenységet illetően.