Vállalkozás MTI 2016. augusztus. 16. 13:47

Megvenné a Lindét a Praxair

Az amerikai cég a német felvásárlására törekszik, de még csak a pávatáncnál járnak a felek.

Egyesülésről tárgyal bennfentes körökből származó információk szerint a Magyarországon is jelen lévő német Linde AG és az amerikai Praxair, a fúzióval a világ legnagyobb ipari- és egészségügyi gázgyártó konszernje jönne létre, megelőzve a francia Air Liquide-t. A megbeszélések még kezdeti stádiumban vannak, kevés konkrétumra terjednek ki, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerre vezetnek. A Praxair állítólag a Linde felvásárlására törekszik, a német cég viszont egyenlők egyesülését akarja. Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az ügylet részvénycserével valósul meg. Mind a Linde, mind a Praxair elzárkózott az értesülés kommentálásától.

A két cég azonos súlycsoportba tartozik. A Linde piaci tőkeértéke 30,4 milliárd dollár, a Praxairé pedig 33,7 milliárd dollár. A Praxair árbevételét tekintve csak fele akkora mint a Linde, de jóval nyereségesebb. Az amerikai vállalat átszámítva 9,6 milliárd euró árbevétel mellett 1,5 milliárd euró nyereséget ért el, míg a Linde 18 milliárd euró bevétel után csak 1,15 milliárd euró nettó nyereséget mutatott fel. Az ipari és egészségügyi gázok világpiacán csak néhány domináns szereplő van. Ezért a versenyhatságok jóváhagyását nem lesz egyszerű megnyerni, mert ha megvalósulna a fúzió, akkor a piacot lényegében három nagyvállalat, a Linde/Praxair, az Air Liquide és az amerikai Air Products uralná.

A tőzsde jól fogadta a hírt, a Linde árfolyama 9 százalékkal szökött fel Frankfurtban. A Linde AG a Linde Gáz Magyarország Zrt. révén van jelen a magyar piacon, a cég 1992-ben alakult meg répcelaki székhellyel.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.