A startupból nemzetközi IT nagyvállalattá nőtt LogMeIn az idei év második negyedévében több mint nyolcvan millió dollár bevételről számolt be, ami 28 százalékkal több az előző év megfelelő időszakához képest.
Az elsősorban távelérés és IT biztonság területén nemzetközi piac élmezőnyébe tartozó, magyar gyökerű LogMeIn 28 százalékkal jobb eredményt ért el a 2016 májustól júliusig tartó 3 hónap alatt, mint 2015 megfelelő időszakában: a vállalat bevétele 83.3 millió dollárra nőtt, jelentősen felülteljesítve a várakozásokat. A cég korrigált adózás előtti eredménye 21.4 millió dollár, ami 14.6 millió dolláros növekedést jelent az előző év 2. negyedévéhez képest. A jövőre vonatkozóan a LogMeIn még derűlátóbb célokat helyezett kilátásba, és 84.2-84.7 millió dollár közé várja bevételét az augusztus 1 és október 31 közötti periódusban, míg az egész évre vonatkozóan 333-335 millió dolláros bevételt jósolnak.
A cég agyaként számon tartott fejlesztői részlege, amely jelentős részben Magyarországon működik, éves szinten átlagosan 20 százalékkal növeli a foglalkoztatottainak számát. A közelmúltban ráadásul egyesült a Citrix GoTo nevű spinoff cégével, aminek köszönhetően tovább gyarapította távelérésre specializálódott portfólióját.
Iparágvezető világcég születik az amerikai-magyar fúzióból
Összeolvad a magyar sikercég, a LogMeIn a Citrix Systems egyik üzletágával, a Citrix GoTo-val. A tranzakció értéke a kibocsátandó részvények illetve a LogMeIn hétfői 65,3 dolláros záró ára alapján 1,8 milliárd dollárra, azaz több mint 510 milliárd forintra tehető.
A LogMeIn világszerte több mint 1050 embert foglalkoztat és 11 irodát tart fenn Sydneytől San Franciscón és Bostonon át egészen Dublinig. A cégnél Magyarországon a főváros mellett Szegeden és Debrecenben összesen 370, döntő többségében informatikus dolgozik. A LogMeIn IT megoldásai olyan partnereket szolgálnak ki a globális piacon, mint a HP, Microsoft, Walmart, GE, vagy KFC.
Kinőtte budapesti irodáját a magyar sikercég
Az európai bankok jobb helyzetben vannak, mint a megelőző vizsgálatkor. Az ellenőrzött hazai pénzintézetek is jól vizsgáztak júliusban. De mire jó ez az egész, és mi hasznunk abból, ha a bankok átmennek a stresszteszten?