Vállalkozás hvg.hu 2016. június. 01. 17:15

Újraindította egyik járatát Budapestről a Ryanair – igaz, drágábban

Ismét beindulnak a Ryanair járatai Budapest és az izraeli Eilat tengerparti üdülőhelyhez közeli Ovda repülőtere között novembertől – jelentette az airportal.hu.

Az első járat november 2-án közlekedik majd, a foglalási rendszerekben már lehet repülőjegyet is vásárolni a járatokra – közölte az airportal.hu.

A Ryanair járatai hetente két alkalommal, szerdai és szombati napokon közlekednek Budapest és Ovda között.

Hozzátették, hogy egy tetszőleges novemberi időpontra egy retúrjegy húszezer forint körül vásárolható meg, míg tavaly ennek az összegnek mintegy a felért lehetett oda-vissza utazni az útvonalon.

 

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.