Ötmilliárdos állami tanácsadói tenderre startoltak rá olyan formációk, amelyeknek a neve szerepel az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) vizsgálati anyagában. A gyanú szerint a bevont alvállalkozók megcsapolták a közbeszerzések szabályosságának kontrolljára adott uniós pénzeket.
Négy udvari bedolgozó és két fekete ló – hatan jelentkeztek arra a megatenderre, amelyben 5 milliárd forintért keres tanácsadókat a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (NFP). Az állami cég az uniós pénzekből finanszírozott projektek közbeszerzéseinek előkészítéséhez és lebonyolításához von be külső segéderőket. Az NFP fennhatósága alá tartozik az egyik legvaskosabb, a környezeti és energiahatékonysági operatív program, konkrétabban az ivó- és szennyvíz, illetve hulladékgazdálkodási beruházások közbeszerzései. Honlapja szerint több mint háromezer eljárás (több százmilliárd forint összértékben) lebonyolítására készül a 2020-ig tartó időszakban.
A jelentkezők többsége régi bedolgozója az állami szervezeteknek. A CEU Tender (amelynek nincs köze a Közép-európai Egyetemhez, a CEU-hoz), valamint Nagy Szilárd ügyvédi irodája az egykori Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ), majd a Miniszterelnökséggel szerződött, mégpedig a közbeszerzések szabályosságának ellenőrzésére. Mint a HVG kiderítette, mindkettejük neve felbukkant a nemrég óriási botrányt kavart csúcs-csalásügyben, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálati anyagában, amelynek nyomán nyomozás is indult. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a gyanút a tanácsadói munka teljesítésébe bevont alvállalkozók fiktív számlái, illetve készpénzes kifizetései keltették fel. A CEU Tender nem alvállalkozó volt, hanem tagja annak a népes konzorciumnak, amely 960 millió forintért segédkezett az NFÜ közbeszerzési felügyeleti főosztályának a közbeszerzések szabályosságának ellenőrzésébe. Ugyanezen feladatra, csak később a Nagy és Pál Ügyvédi Irodával kötött egymilliárd forintos szerződést a főkontroller főosztály. A Miniszterelnökség is elégedett lehetett az eredményekkel, tavalyi szerződéslistáján legalábbis 200 + 200 millió forinttal szerepel a CEU Tender a Nagy és Kiss Ügyvédi Irodával közösen (Nagy Szilárd időközben társat váltott, a mostani megatenderre is az új felállásban nevezett).
Megy a szekér
Kormányzati berkekben nem ismeretlen versenyző az Ész-ker Kft. és az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. sem. Az Ész-ker nemcsak a Fidesz-frakció kedvelt közbeszerzési tanácsadója, de tulajdonos-vezetőjét, Kárpáti Péter Györgyöt a kancelláriaminiszterhez közel álló üzletemberként tartják számon. Szépen menetelt a cég, két év alatt megtriplázva a bevételét 2014-ben 786 milliós forgalmat és 360 milliós nyereséget hozott össze.
Az indulók közül kevésbé ismert az Anpast Europrojekt Kft.–Debköz Közbeszerzési Kft. párosa, még kevésbé a pécsi Béta Service Bt. Annál inkább az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt., amelynek első látványos szolgáltatása a csaknem 7 milliárd forintot kóstáló győr-gönyűi kikötőtender bonyolítása volt, amelyben – mint ismert – a Simicska-féle céget hamis adatszolgáltatás miatt zárták ki az eljárásból (az ügyben per indult, első fokon a Simicska-érdekeltség nyert, jogerős döntés még nincs). Az új üdvöske mindenesetre 2014-ben bravúrosan teljesített: 159 milliós árbevételt és ennél is több, 170 milliós osztalékot termelt. Amúgy a cég és a tulajdonos Antal Kadosa Adorján birtokolja a korábban verhetetlen udvari tanácsadó, a Provital Zrt. részvényeinek többségét, ez a társaság pedig 430 millió osztalékot fialt. A Provital korábban ugyancsak felkeltette az OLAF érdeklődését, összeférhetetlenséget gyanított, mert a Provital jogelődjében 2008-ig tulajdonos volt Homolya Róbert, aki később az NFÜ elnökhelyettese lett.
Az egyik induló ráláthatott a megatenderre
Az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó amúgy nem ismeretlen az NFP számára sem, az állami cég általános közbeszerzési tanácsadója volt a múlt évben. Ebben a minőségében az NFP valamennyi eljárására rálátása volt, azaz hozzáférhetett minden közbeszerzési információhoz. Valamennyi tervezett beszerzéséhez, tehát akár az eredményhirdetésre váró 5 milliárdos megatenderéhez is, amelynek felhívását tavaly október végén tették közzé.
Közbeszerzési szakértők szerint ez felveti a verseny tisztaságának a sérelmét, magyarul az összeférhetetlenséget. Nagypál Sándornak, az NFP ügyvezetőjének írásban feltettük a kérdést, ő hogyan ítéli meg a helyzetet, de eddig nem reagált a hvg.hu megkeresésére.