2015. október. 30. 11:08 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 30. 14:54 Vállalkozás

Uniós pénzek szétosztása: teleszórnák az országot MFB-pontokkal

Közbeszerzési eljárást indított a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a visszatérítendő uniós támogatások kezelésére alakuló MFB-pontok hálózatának kialakítására.

A tervek szerint 2015 és 2016 között legfeljebb 300 milliárd forint értékű uniós támogatást, valamint további saját forrású hitelt folyósít a bank az MFB-pontokon keresztül legalább 15 ezer mikro-, kis- és közepes vállalkozás számára. Az összeg igény szerint további, legfeljebb 150 milliárd forinttal bővíthető.

A Széchenyi2020 EU-s fejlesztési programban a kormány jelentősen megemelte a vállalkozások számára elérhető források arányát, ezen belül egyre több olyan fejlesztést támogat, amelyben megjelennek a visszatérítendő források is. 

Ezeknek a kezelésére 2016 végéig az MFB a hazai hitelintézeti rendszer meglévő fiókhálózatán belül 402 MFB Pontot hoz létre, és szakít azzal a közvetítői rendszerrel, ami az előző uniós ciklusban működött. A tervek szerint a közvetlen értékesítésre épülő rendszer olcsóbb és gyorsabb lesz, mint a korábbi, emellett a vállalkozások által igénybe vehető pénzügyi termékek kamata is minden eddiginél alacsonyabb lehet.

Az új modellben az MFB szerződik a pályázókkal és saját kockázatára finanszíroz, míg a kiválasztott partnerek a kihelyezéshez kapcsolódó részfeladatokat, valamint a kihelyezett állományok ellenőrzését és kezelését segítő egyes résztevékenységeket végzik az MFB számára.

Az MFB-pontok ütemezetten, a megyeszékhelyektől a kisebb települések felé haladva, az ország teljes területén elérhetők lesznek. A hálózat lakosságarányosan 70 százalékos lefedettséget nyújt. Az EU-s források mellett a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi tanácsadással kiegészülő egyéb termékei is elérhetők lesznek az MFB Pontokon.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.