Vállalkozás hvg.hu 2015. augusztus. 26. 16:58

Öngyilkosságba menekülnek a leleplezett házasságtörők

Már emberáldozatot is követelt azoknak a hackereknek az akciója, akik feltörték a világ legnagyobb, házasságtörő párkapcsolatokra szakosodott weboldalát és nyilvánosságra hozták 33 millió tagjának adatait. Egy spanyol cég még interaktív térképet is készített hozzá, amiből például az is kiderül, hogy a budapesti felhasználók több mint 90 százaléka férfi.

Az élet rövid. Lépj félre. – ezzel hirdeti magát a házasságtörésre szakosodott Ashley Madison oldala, aminek világszerte több mint 37 millió felhasználója van, akiknek adatai most bárki számára elérhetőek, köszönhetően az Impact Team nevű hackercsoportnak, akik akkor még biztos nem gondolták, hogy tettük halálos áldozatokat követelhet majd. A kanadai rendőrség hétfői jelentése szerint, az akció zsarolások sokaságát indíthatja el, és öngyilkosságokba is torkolhat, ahogy már eddig két esettel is összefüggésbe hozták – számol be a Konbini.

Némi informatikai tudásra azért szüksége van annak, aki turkálni szeretne az adatok között, azokat ugyanis egy Onion-címen tették közzé, vagyis kizárólag Tor-böngészővel érhető el az internet sötét webnek nevezett részén. Azonban ha a kíváncsi feleségeknek nincs is meg ez a tudásuk, sokaknak igen, akik aztán az érzékeny információ birtokában megzsarolhatják a pórul járt kalandorokat. Egy spanyol cég még interaktív térképet is készített, ahol a felhasználókat – anélkül, hogy megnevezné őket – elhelyezi a világtérképen. A térkép érdekessége, hogy a világító pontok nem csak a házasságtörőket jelölik, de gyakorlatilag azt is, hol van a Földön internet-hozzáférés. Ez nem csak azt jelenti, hogy mindenhol találunk hűtlen férjeket – mert a regisztrálók zöme férfi –, hanem azt is, hogy hatalmas bizniszbe rondítottak bele a hackerek. További érdekesség, hogy az Egyesült Államokban például közel 1500 állami foglalkoztatott nem átallott a munkahelyi emailcímével regisztrálni. A térképen ide kattintva ön is böngészhet.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.