Jelenleg is dolgoznak sofőrjeik Budapesten és nem tervezik a kivonulást Magyarországról - mondta az Indexnek adott interjújában Rob Khazzam, az Uber közép-kelet-európai regionális menedzsere. Arról is beszélt, hogy a társaság tárgyal a magyar kormánnyal az itteni szabályozásról.
Nálunk is ellenállásba ütköztek |
Az Uber 2014 novembere óta működik Magyarországon, az utazásmegosztó szolgáltatása, az UberX okostelefonos alkalmazás valós időben köti össze az autóst az utassal, a fizetés pedig szintén az alkalmazáson keresztül történik. A taxis cégek többször tiltakoztak a szolgáltatás ellen. Szerintük ugyanis míg a taxisoknak és járművüknek szigorú követelményeknek kell megfelelniük, hogy személyszállító tevékenységet végezhessenek, az Uberhez tartozó szolgáltató például nem ad számlát, nincs engedélye és taxiórája, utasbiztosítása, és nem működtet diszpécserszolgálatot sem. "A helyzet így nem maradhat" – közölte az Uberrel kapcsolatban április végén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. |
Az Uber minden szabályt betart Magyarországon, hosszú távon gondolkodnak, van helyi szervezetük, helyi irodájuk, és komolyan veszik az ellenőrzéseket és az adózást is - közölte Rob Khazzam, a társaság közép-kelet-európai regionális menedzsere az Indexnek adott interjújában.
Azzal kapcsolatban nem tudott konkrétumokat mondani, hogy a NAV hétvégén bejelentette, az uberes sofőrök 100 százaléka akadt fenn az adóhivatal ellenőrzésein és a sofőrök akár 200 ezer forintos bírságot is kaphatnak.
Az Uber egy olyan szabályozás kialakításában szeretne közreműködni, amely az átláthatóságra és a szolgáltatás biztonságára helyezi a hangsúlyt, a cégnek ugyanis ezek a területek számítanak kulcsfontosságúnak a fogyasztó- és adatvédelem mellett - közölte Khazzam.
Arról is beszélt, hogy az Uber nem egy taxis cég a sofőrök pedig nem taxisok. A magyar sofőrjeik 10-15-20 órát vezetnek egy héten, és általában van egy főállásuk vagy egy másik részmunkaidős állásuk az uberezés mellett.
Hozzátette, hogy az Uber egy olyan hálózat, amit regisztrált felhasználók vehetnek igénybe, ellentétben a taxikkal, amelyek az utcán véletlenszerűen is felvesznek utasokat. Felidézte, hogy az uberes autókat nem lehet leinteni, csak az okostelefonos alkalmazáson keresztül van lehetőség a rendelésre.
Arról nem akart találgatni, hogy milyen lesz az esetleges új magyar szabályozás, de azt mondta, az Uber tárgyal a kormánnyal. Hozzátette, egyik oldalról azt szeretnék, hogy az emberek használhassák a szolgáltatást, miközben az is fontos, hogy az állam szempontjából is számon kérhető és átlátható legyen a cég működése.
Jelenleg Magyarországon több tízezer ember használja az Ubert, és nagyon elégedettek vele - közölte Khazzam pontos adatok közlése nélkül. Márciusban felmérést készítettek az itteni utasaik körében, amelyből kiderült, a legtöbbjüknek van kocsija, de ha elmennek bulizni, vagy nincs kedvük a parkolással időzni, akkor inkább az Ubert választják.