Vállalkozás MTI 2014. április. 07. 07:10

Elkezdi kifizetni az osztalékot az Elmű és az Émász

Az Elmű és az Émász állami tulajdonú részvényese, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mindkét esetben azt javasolta, hogy ne fizessenek osztalékot, de a részvényesek többsége ezt nem támogatta, a két társaság igazgatóságának eredeti javaslatát szavazták meg.

Az Elmű részvényenként 2650 forint, az Émász pedig 2950 forint osztalékról döntött, a kifizetések hétfőn kezdődnek. A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága összesen 16 milliárd 97 millió forint osztalék kifizetésére tett javaslatot, amit a társaság közgyűlése március 21-i ülésén el is fogadott. Az eredménykimutatás alapján az adózás utáni vesztesége a társaságnak  29 milliárd 880 millió forint, ami az eredménytartalékot csökkenti.

Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatóságának javaslata összesen 9 milliárd forint osztalék kifizetése volt, ezt szintén elfogadta a társaság március 21-i közgyűlése. Az Émász adózott eredménye 3 milliárd 917 millió forint lett, az osztalék kifizetéséhez az adózás utáni eredményt kiegészítik az eredménytartalékból 5 milliárd 82 millió forinttal.

Az Elmű és az Émász állami tulajdonú részvényese, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mindkét esetben azt javasolta, hogy ne fizessenek osztalékot, de a részvényesek többsége ezt nem támogatta, a két társaság igazgatóságának eredeti javaslatát szavazták meg.

A társaságok a szokásosnál két héttel korábban tartották közgyűléseiket, amiről Boross Norbert szóvivő az MTI-nek azt mondta: azért tartják korábban a közgyűlést, hogy a részvényesek eleget tudjanak tenni állampolgári kötelezettségeiknek, és április hatodikán szavazni menjenek, ne közgyűlésen kelljen megjelenniük. 

Giró-Szász András kormányszóvivő korábban megdöbbentőnek nevezte, hogy egyes közműszolgáltatóknál a vagyonfelértékeléssel, valamint az osztalékkifizetés időpontjának előrehozásával pénzkimentési akció zajlik. Egyben bejelentette, hogy a kormány szigorú és teljes kivizsgálást rendelt el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál (MEKH) az Elmű-Émász előrehozott éves közgyűlésével kapcsolatban.

Az MEKH ezzel kapcsolatban március 21-én azt közölte az MTI-vel, hogy február 21-én előre hozott adatszolgáltatást rendelt el az Elmű és az Émász elosztási tevékenységet végző cégeinél. A beérkezett adatok alapján a hivatal az ellátásbiztonság feltételeinek maradéktalan teljesítését vizsgálja a vonatkozó törvényekben meghatározottak 
szerint. A vizsgálat folyamatban van.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.