2014. február. 06. 07:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 06. 09:00 Vállalkozás

Kiszállt a magyar milliárdos a laborbizniszből

Három magyar cég felvásárlásával a hazai laborpiac legnagyobb magántulajdonú szereplőjévé lépett elő a Synlab Hungary – közölte a napi.hu, amely szerint az eladásokkal kiszállt a laborbizniszből a leggazdagabb magyarok listáján is szereplő Nyíri Viktor.

A német-osztrák Synlab cégcsoport az elmúlt években fokozatosan vette át az addig Péterfy Ferenc és Nyíri Viktor közvetett tulajdonában levő, hazai mikrobiológiai és molekuláris diagnosztikai szektorban komoly részesedést elérő Laboratórium, Genoid, valamint Spectromass cégeket – írta a napi.hu.

A Synlab több részletben 4 milliárd forintot is meghaladó összeget fizethetett a cégekért – tette hozzá a lap, amely szerint az egyik volt közvetett tulajdonos, Nyíri Viktor a napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2013-as rangsorában 12 milliárd forintra becsült vagyonával az 51. helyet foglalta el.

A januártól már egy szervezetben működő cégek Magyarországon 60 telephelyen, több mint 600 főt foglalkoztatnak, az egyesült csoport így a humán laboratóriumi diagnosztika szinte minden területén országos szerephez jutott.

A cégfelvásárlási folyamat 2012 őszén indult a Laboratórium Kft., a Genoid és a Spectromass Analitikai Laboratórium Kft. 75-75 százalékos részesedésének megvételével, a maradék 25 százalékot egy évvel később vásárolták meg, a cégek pedig tavaly év végén olvadtak össze.

A lap megkereste a magyar Synlab két ügyvezetőjét is, de egyikük sem kívánt válaszolni a kérdéseikre.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.