2013. december. 23. 11:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 23. 11:42 Vállalkozás

Magánbefektetők nélkül maradt a tervezett román atomerőmű

Az Enel és az ArcelorMittal is kiszáll a romániai Cernavoda atomerőmű (CNE) hármas és négyes blokkjának megépítését célzó több mint hatmilliárd eurós projektből, így a román állam marad (a Nuclearelectrica vállalat révén) a tervezett beruházás egyedüli részvényese - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

A részvények 9,15 százalékát birtokló Enel Investment Holding BV és a 6,2 százalékos részesedéssel rendelkező ArcelorMittal Galati SA is úgy döntött, él azzal a szerződéses jogával, hogy kilépése esetén az állami Nuclearelectrica köteles visszavásárolni részvénycsomagját a névérték 80 százalékával egyenlő áron.

Románia kínai segítséggel tervezi bővíteni atomerőművét: az erről szóló szándéknyilatkozatot novemberben írták alá a szakhatóságok vezetői Bukarestben, Li Ko-csiang kínai és Victor Ponta román kormányfő jelenlétében.

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.