2013. november. 18. 12:08 Utolsó frissítés: 2013. november. 18. 12:09 Vállalkozás

Jön a Starbucks-vonat

Vonaton nyit kávézót a Starbucks, a cég a svájci vasúttal állapodott meg egy "mozgó Üzlet" nyitásáról a Genf és St. Gallen közötti vonalon.

A Starbucks már jó néhány különféle formában nyitott üzletet, megjelent az élelmiszerboltokban, nyitott az egyetemeken és néhány repülőgép-útvonalon is megtalálható már. A szokásos profiltól eltérő terjeszkedést folytatva, most egy svájci vonaton jelenik meg – írja a marketinginfo. A cég az SBB-vel- Svájc nemzeti vasúttársaságával partnerségben november 21-én indítja útjára "mozgó boltját" a genfi repülőtértől St. Gallen-be közlekedő vasútvonalon.

A bolt lesz az egyik legkisebb a Starbucks valaha létezett üzletei közül, a vállalat szerint pedig a kivitelezése komoly kihívást jelentett. A koncepció kialakítása során figyelembe kellett venni az állandó mozgást, a tér korlátozottságát és a vasúttársaság szigorú biztonsági előírásait. A kocsiban kialakított kétszintes kávézóban összesen 50 ülőhely található. Az üzlet alsó szintjén a bár, a felsőn a társalgó lesz kialakítva. A kávézó a jól ismert dizájnnal és választékkal várja majd fogyasztóit.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.