Vállalkozás MTI 2013. november. 17. 20:57

Bemutatták a Boeing 777X-et

Az amerikai Boeing repülőgépgyár vasárnap bemutatta 777-es típusú, hosszú járatú utasszállító repülőgépének új változatát, a 777X-et - a dubaji légikiállításon és vásáron, és mindjárt megrendelést kapott 259 ilyen gépre négy arab légitársaságtól.

Száz megrendelést kapott keskeny törzsű repülőgépekre is egy helyi légicégtől. A megrendelők közül az egyik, az Emirates légitársaság közben megrendelést adott az európai Airbusnak is ötven A380-as típusú óriás utasszállítóra.    

A múlt hét elején még nem volt biztos, hogy a Boeing időben előrukkolhat-e a 777-essel, miután a Boeing dolgozói leszavazták az új kollektív szerződés tervezetét.

AFP / Marwan Naami

A világ két legnagyobb repülőgépgyára, a Boeing és az Airbus között idén is éles a verseny a fellendülőben lévő piacon. A Boeing idén eddig kevesebb nettó új megrendelést szerzett, de jobban áll a szállítással, mint vetélytársa. 

Az amerikai vállalat idén november elejéig 957 nettó megrendelést kapott, és 530 repülőt adott át a megrendelőknek. Az Airbus idei új nettó megrendelés-állománya 1215 volt október végén, de közben csak 504 gépet tudott átadni.  

A Boeingnek összesen 4800 megrendelése volt utasszállító repülőgépekre e hónap elején, az Airbusnak 5400.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.