2013. szeptember. 18. 05:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 18. 09:42 Vállalkozás

Tetemes hitelből próbálják állni az útdíjat a fuvarozók

Eddig jellemzően kisebb cégek igényelték a kedvezményes hitelt, de olyan cég is akadt az igénylők között, amelynek több mint 20 tehergépjárműve van. Eddig közel egymilliárdot folyósítottak.

Közelíti az egymilliárd forintot a folyósított útdíjhitel, már több mint 900 járműre igényeltek forgóeszközhitelt az Útdíj Hitelprogram keretében – írta a Világgazdaság.

A lap szerdai számában Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a hitel iránt folyamatos és intenzív a fuvarozók érdeklődése.

A vezérigazgató kiemelte: bár a hitel kedvezményes, a társaságnak el kell végeznie a piaci hitelbírálatot, csak ez alapján dönthetnek a folyósításról. A beérkezett kérelmek túlnyomó többségét ezzel együtt teljesíteni tudták.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a fizetőképesség szigorú vizsgálata azért is fontos, mert ha az állami kezesség beváltása elér egy határt, a hitelprogram leáll.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint eddig jellemzően kisebb cégek igényelték a kedvezményes hitelt, de olyan cég is akadt az igénylők között, amelynek több mint 20 tehergépjárműve van.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.