2013. július. 24. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 24. 12:22 Vállalkozás

Kevesebb Puma fogyott

Éves összevetésben csökkent, a szakértők által vártnál kisebb lett a Puma sportszergyártó forgalma az idei második negyedévben.

A forgalom kedvezőtlen alakulását a kínai és dél-európai eladásainak a visszaesésével, és a gyenge japán jennel indokolta a cég. Japán a Puma második legnagyobb piaca. 

A francia Kering luxusipari csoport által 83 százalékban ellenőrzött Puma bevétele 8 százalékkal 692 millió euróra esett, kisebb lett a szakértők által várt 709 millió eurónál.    

A Puma kamatfizetés és adózás előtti eredménye (EBIT) 34 százalékkal 31 millió euróra zuhant a szakértői várakozásokban szereplő 34,7 millió euróval szemben.  

A német vállalat megerősítette, hogy az eladások 1-5 százalékos csökkenésére számít az idén tavalyhoz képest.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?