2013. július. 12. 11:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 12. 12:17 Vállalkozás

Razzia: a Magyar Telekom nem kommentál

A Magyar Telekomnak nincs arról tudomása, hogy a Deutsche Telekom bármelyik leányvállalatát, beleértve a Magyar Telekomot is érintené az Európai Bizottság versenyhatóságának vizsgálata – mondta Rózsa Iván, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek.

Az MTI azért kereste meg a távközlési szolgáltatót, mert az Európai Bizottság illetékes versenyhatóságai több európai távközlési óriáscéget vizsgálnak – a német Deutsche Telekomot, a francia Orange SA-t és a spanyol Telefonicát – azzal a gyanúval, hogy piaci erőfölényükkel visszaéltek az internetszolgáltatások terén. Az amerikai Cogent Communications cég panasza alapján a hatóságok razziákat tartottak az érintett vállalatok irodáiban. 

Rózsa Iván közölte: a Magyar Telekom nem kívánja kommentálni a híreket. Megismételte, amit a Deutsche Telekom is közölt, hogy a német vállalatot meglepte a vizsgálat, mivel korábban is voltak hasonló gyanúsítgatások, azonban azok alaptalannak bizonyultak. Hozzátette: arra lehet számítani, hogy a jelen vizsgálat is hasonló eredménnyel zárul majd.

 

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.