2013. március. 05. 11:28 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 05. 11:27 Vállalkozás

Tízéves busztendert írt ki Salgótarján

Tíz évre szóló közszolgáltatási szerződést hirdetett Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a nógrádi megyeszékhely buszközlekedésének biztosítására, a tender nyertesének júliustól a jelenleginél ideálisabb járatszervezést kell biztosítania.

A Nógrád Volán Zrt. 2005-ben kötött salgótarjáni közszolgálati szerződése tavaly decemberben járt volna le, ezt a testület az új tender kiírásáig meghosszabbította. A város az elmúlt évben több alkalommal is konfliktusba keveredett a Volánnal: a személyszállítási társaság például a veszteségeire hivatkozva keresetet indított az önkormányzat ellen, és harminc százalékkal csökkentette a megtett kilométerek számát. A drasztikus járatszám-csökkentés a városlakók és a városvezetés elégedetlenségét váltotta ki.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek kedden elmondta: a Nógrád Volán Zrt. 2005-től visszamenőlegesen követelte az üzleti tervében kalkulált veszteségeit, amit 678 millióra becsültek. Az önkormányzat ennek jogosságát vitatta, így a Volán-társaságok tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő végül kiegyezett 150 millió forint megfizetésével. Hozzátette: Salgótarján 40 millió forinttámogatást is nyújtott a szolgáltatónak, a városi testület döntése alapján ezt az idén 120 millióra emelik.

A polgármester megjegyezte: az önkormányzat közgyűlése által jóváhagyott új tender a korábbitól jobb autóbusz-közlekedést ígér a városlakóknak.

A kiírásból kiderül: a nógrádi megyeszékhely közgyűlése az idei év eleji állapotokra alapozta a pályázatát, fenntartva a menetrend-változtatási igényt is. A személyszállítással foglalkozó cégek ajánlatát május 9-ig várják.  Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2013. május 31., a közszolgáltatási szerződést június 5-én tervezik megkötni. A nyertes cég a 2023. július 1-jéig szóló szerződés szerint az idén július elsejétől kezdheti meg a tevékenységét.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.