2012. március. 20. 13:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 20. 14:29 Vállalkozás

Rajtaütésszerűen bezártak egy brókercéget

Csak egy hivatalos közlemény fogadta a látogatókat a Worldspreads online brókercég kezdőoldalán hétfő délelőtt, amely szerint egy brit bíróság hivatalból igazgatókat nevezett ki a céghez két könyvvizsgáló személyében. A cég, amelynek legalább néhány tucat magyar ügyfele is van, 29,7 millió fonttal is tartozhat, miközben vagyona 16,6 millió.

Jane Moriarty és Samantha Bewick, a KPMG LLP szakemberei személyében egy brit felsőbb bíróság speciális igazgatókat nevezett ki a Worldspreads nevű online és telefonos brókercég élére, a cég vezetésének saját kérésére – írja az mmonline.hu a Privátbankár alapján.

Az igazgatók feladata folytatni azoknak a könyvelési anomáliáknak a felderítését, amelyekre március 16-án derült fény. A társaság eredeti vezetői arra derítettek fényt, hogy ügyfélpénzek hiányoznak, és a legjobb megoldásnak azt látták, hogy hivatalos irányítás alá helyeztetik a céget – közölte a társaság honlapján, miközben az oldal többi része elérhetetlenné vált.

A Reuters szerint a Worldspreads részvényeit már a múlt hét végén felfüggesztették Londonban a feltárt szabálytalanságok miatt. A társaság igazgatóira hivatkozva a hírügynökség azt írja, 29,7 millió fonttal tartozik, miközben vagyona 16,6 millió font, tehát több mint 13 millió font lehet a hiány. Conor Foley, a társaság legnagyobb részvényese, már múlt szerdán lemondott elnöki tisztségéről. Két héttel korábban Niall O'Kelly pénzügyi igazgató mondott le közvetlenül azután, hogy a társaság profit warningot adott ki – írta a privatbankar.hu.

A fizetésképtelen pénzügyi társaságok helyzetének gyors rendezésére hivatott eljárás fő célja az ügyfelek veszteségeinek mérséklése – kommentálta a PSZÁF a magyar ügyfelekkel is rendelkező brókercég bezárását. Ennek keretén belül a lehető legrövidebb időn belül megpróbálják visszajuttatni az ügyfelek eszközeit, teljesítik a piaci és felügyeleti intézmények felé esedékes kötelezettségeket, illetve – az adott piaci szereplő helyzetétől függően – vagy megkísérlik a társaság tevékenységének helyreállítását, vagy a hitelezők érdekeit szem előtt tartva gondoskodnak annak lezárásáról.

Internetes fórumok alapján a Worldspreads brókercéget kedvező kondíciói miatt legalább pár tucat hazai kisbefektető is használta külföldi részvények, részvényalapú termékek, származékos devizaügyletek lebonyolításához.

A WorldSpreads Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást biztosító regisztrációval rendelkezik, itthoni ügyfeleit e mellett egy fővárosi székhelyű függő ügynökön, a Trade&Win Kft.-n keresztül is kiszolgálja. A WorldSpreads helyzetével kapcsolatban a hazai ügyfelek számára javasolt, hogy tájékozódjanak közvetlenül a társaságnál, annak magyarországi függő ügynökénél, illetve az Egyesült Királyságnak a továbbiakban esetlegesen új információkat is megjelentető pénzügyi felügyeleténél.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.