Van már parlamenti tapasztalata, ugyanis korábban területfejlesztési tárcát irányította.
Olekszij Csernisovot, a Naftohaz ukrán állami gázvállalat igazgatótanácsának vezetőjét nevezte ki a kijevi törvényhozás keddi ülésén az újonnan létrejövő tárca, az ukránok egyesítéséért felelős minisztérium élére – tájékoztatott Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon.
Csernisov emellet minisztelnök-helyettesi megbízást is kapott. Kinevezését 237 képviselő támogatta, az elfogadáshoz legalább 226 szavazatra volt szükség. Zseleznyak hozzátette, most az a sürgető kérdés, miként fogadják el ennek az új minisztériumnak a szabályzatát és költségvetését. Mint emlékeztetett, eddig csupán 150 millió hrivnyát (körülbelül 1,4 milliárd forint) különítettek el az állami büdzsében az ukránok egyesítéséért felelős hivatal számára, amely most még a gazdasági minisztérium alá tartozik.
Volodimir Zelenszkij elnök november 19-én jelentette be, hogy Ukrajnában létrehozzák az ukránok egyesítési minisztériumát, amelynek fő feladata egyebek mellett az ukrán állampolgárok hazatérésének ösztönzése – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda. Hozzátették, Csernisov korábban már töltött be miniszteri tisztséget a jelenlegi kormányban, 2020-2022 között ugyanis a területfejlesztési tárcát irányította.