A Xerox elektronikai és szolgáltató vállalat nyeresége több mint a duplájára nőtt a tavalyi utolsó három hónapban 2010 azonos időszakához viszonyítva, a bevétele ugyanakkor kisebb lett a szakértők által vártnál az eladások mérséklődésére a technológiai üzletágban.

A Xerox 375 millió dolláros, részvényenként 26 centes nyereséget ért el a tavalyi utolsó negyedévben, ami jóval magasabb az előző év hasonló időszakában elszámolt 171 millió dollárnál, részvényenként 12 centnél.

Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 33 cent lett az egy évvel korábbi 29 cent után, az eredmény megfelelt a cég által várt 32-35 centnek. A társaság árbevétele 0,2 százalékkal 6 milliárd dollárra mérséklődött, kisebb lett az elemzők által várt 6,07 milliárd dollárnál.

A Xerox árfolyama 8 centes emelkedéssel 8,75 dolláron állt a csütörtöki New York-i tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.