2010. augusztus. 16. 15:12 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 16. 15:08 Vállalkozás

A húsipari kkv-k 5-7 százalékkal növelnék belföldi részesedésüket

A következő másfél-két évben a jelenlegi 25 százalékról mintegy 5-7 százalékkal kívánja növelni részesedését a belföldi piacon a több mint 30 kis- és közepes méretű magyar húsipari vállalkozást képviselő, Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége (Húscéh) - mondta az MTI-nek Babati Zoltán, a Húscéh elnöke.

Ezért is bízták meg a főként belföldi piacra termelő cégek a Húscéhet, hogy képviselje őket az első Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozón Budapesten, ahol a közönségprogramok résztvevői megkóstolhatják a magyar kkv-k termékeit. Az eseményt magyar kezdeményezésre rendezik meg augusztus 17-22. között. A magyar húsipar termelésének mintegy negyedét adják a Húscéhbe tömörült vállalkozások. Ez átlagosan évente mintegy 70-80 milliárd forintos árbevételt jelent. A cégek termékeik mintegy 90 százalékát belföldön értékesítik.
   
A Húscéh elnöke kiemelte, hogy az eltelt két évtizedben az ágazatban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások több tízmilliárd forintot fordítottak fejlesztésre. Számukra volt ugyanis a legnehezebb teljesíteni az uniós követelményeket. Ezért minden uniós pályázati lehetőséget megragadtak annak érdekében, hogy forrásokat biztosítsanak a vállalkozásaik fejlesztéséhez - mondta Babati Zoltán.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.