Modern adórendszerünk bevezetését 1988. január 1-re datáljuk. Az új adórendszer teljes felépítése, hatályba lépése ekkor kezdődött meg, s lényegében 1991-ben zárult. Az anyagi- és eljárásjogi normák teljes újraírása mellett a korszerű jogfelfogásnak megfelelően ettől kezdve támadható meg minden érdemi kérdésben, bíróság előtt az adóhivatal másodfokú döntése. Korábban bírósági úton csak az adó-megállapítás jogalapját lehetett vitatni, az összegszerűséget nem. Elvi szinten tehát helyükre kerültek az egyén jogbiztonságát szolgáló rendkívüli jogorvoslati lehetőségek.

A gyakorlat – mint a demokrácia más intézményei is – döcögősen indult. Adószakember is kevés volt, adóhoz értő bíró pedig egy sem, esetleg néhány az országban. Meg is látszott ez a bírói ítélkezés minőségén. A helyes bírói gyakorlatnak pedig óriási szerepe van egy jogállamban. Kiszámítható, kikristályosodott ítéletek útmutatók lehetnek a jogalkalmazásnak, de a törvénykezést is befolyásolhatja. Az adóreform kezdeti időszakában ilyenről nem beszélhettünk. Az egyik megyében azonos tárgyban született ítéletnek pont az ellenkezőjét lehetett elérni a másik megyében - sőt, akár megyén belül is - az ítélkező személyek habitusától, felkészültségétől függően születtek egymásnak ellentmondó döntések.

A perek száma pedig folyamatosan nő, a pertárgyak értéke hatványozódik. 100 milliós, 1-2 milliárdos ügyekben dönthet úgy bíró, hogy szakmai felkészültsége hiányos. Még szerencse, hogy a jogorvoslatok elbírálása már minőségi. A Legfelsőbb Bíróság két olyan ítélkező tanácsot is működtet, ahol első rangú hozzáértés tapasztalható.

A cikk folytatása az Adózónán olvasható!