Melyek a legcsábítóbb kirakatok a világhálón?
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) versenyt hirdet, hogy megtalálja az idei ünnep legszebb magyarországi karácsonyi kirakatát. Az internetes vetélkedés célja, hogy segítse a vásárlókat az ajándékok kiválogatásában, valamint emelje a kereskedelem és a városkép színvonalát.
Az első magyarországi kirakatversenyt 1909-ben rendezték, akkor 170 budapesti kereskedő vett részt rajta. A legjobbakra az interneten szavazhatnak a honlapra látogatók. Vámos György, az OKSZ főtitkára elmondta, ez az első internetes kirakatverseny, amelynek az az előnye, hogy az ország bármely településén lévő üzlet kirakata megtekinthető, akkor is, ha az ember nem utazik el a több száz kilométerre lévő városba, hogy megtekintse azt. Ugyanakkor a kis falvakban élők is véleményt alkothatnak így egy fővárosi kirakat színvonaláról.
Két díjra lehet pályázni: az egyik a zsűri által értékelt kirakat, a másik pedig a közönségdíj, amelynek nyertesét a honlapra látogatók választják ki voksaikkal. A zsűri tagjai között van újságíró, reklámszakember és vállalkozó. A nevezés december 1-jén délben indul, a részletes pályázati feltételek is ugyanezen a honlapon olvashatók. A végső nevezési határidő december 21. Szavazni szilveszterig, azaz december 31. éjfélig lehet.