Elektronikus mérleg beadására köteleznék a cégeket
A Pénzügyminisztérium tervei szerint 2009. január 1-jétől kötelező lesz a társaságok mérlegének elektronikus úton történő benyújtása - tudta meg a Napi Gazdaság. Jelenleg erre csak ügyvédi aláírás után van lehetőség, a vonatkozó nyomtatvány kitöltésével.
A céget más adóügyekben képviselő könyvelők így nem járhatnak el, és a más esetekben már bevált ügyfélkapu használatára sem ad lehetőséget az aktuális szabályozás. A PM-ben a lap kérdésére elmondták: szeretnék elérni, hogy a mérlegeket az ügyfélkapun keresztül lehessen benyújtani, de ezen még dolgoznak. Egy másik, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos gyakori panasza a vállalkozásoknak, hogy egyes adatszolgáltatások duplázódnak, annak ellenére, hogy az államigazgatási szervek egymás között is be tudnák szerezni a szükséges információkat. Erre jó példa, hogy a munkáltatóknak évente kell adatot szolgáltatniuk az országos nyugdíjfolyósító számára foglalkoztatottaik adatairól, annak ellenére, hogy ez az APEH-nak beszolgáltatott anyagok, illetve az adószám alapján egyszerűen lekérhető lenne.
A PM-ben gondolkoznak ugyan a párhuzamosság megszüntetésén, de véleményük szerint a vállalkozói adminisztráció egyszerűsítése mellett az is fontos szempont, hogy az állam garantálja a leendő nyugdíjasok adatbázisának helyességét. Az elektronikus adatszolgáltatás még gyerekcipőben jár a helyi iparűzési adó esetében is, legalábbis erre utalnak a különböző illetékes helyekről kapott, egymásnak ellentmondó információk. A pénzügyi tárca szerint az önkormányzatoknak kellene megalkotniuk a jogi feltételeket a helyi iparűzési adó elektronikus úton történő benyújtásához.