A vállalkozásokat gúzsba kötik a magas közterhek
Nem érett még a debreceni régió gazdasága és munkaerőpiaca arra, hogy a hatóságok hatékony intézkedéseket hajtsanak végre a fekete- és szürkegazdaság ellen – hangzott el a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) Hallatjuk a Hangunkat rendezvénysorozatának április 23-i debreceni állomásán.
A szervezet három éve szervez regionális fórumokat a tagjainak, ahol a cégek képviselői egy asztalhoz ülnek a regionális hatóságok vezetőivel. Perlusz László, a VOSZ szervezési igazgatója a szervezet idei programjáról beszélt, amelynek lényege, a reformtörekvések támogatása, a szigorú költségvetési intézkedések betartatása, a vállalkozói járulékok csökkentésére irányuló, illetve az adórendszer átláthatóvá tételére vonatkozó javaslatok érvényesítése.
Kovács Istváné, Debrecen város Polgármesteri hivatalának Adóügyi osztály-vezetőhelyettese szerint sokat kell még tennie a hatóságoknak azért, hogy valóban kezelhető szintre csökkenjen a feketegazdaság. Az önkormányzatoknak nincs arra forrása, hogy a lakossági, vagy vállalkozási morált javítsa és a szürke zónából a fehérbe terelje az adófizetőket. Holott ez nyilvánvalóan javítaná a versenyképességét a tisztességes vállalkozásoknak.Kövesházi Tibor, az Apeh Észak-alföldi Regionális Igazgatóságának ellenőrzési és végrehajtási szakigazgatója a fórumon megerősítette, hogy pusztán adócsökkentéssel nem lehet kimozdítani a gazdaságot a mélypontról.
Azt azonban senki sem vitatta, hogy Magyarországon a vállalkozásokat gúzsba kötik a magas közterhek, járulékok, az ezzel párosuló szigorú ellenőrzések, a bürokrácia és a hatóságok büntetési rendszere. Perlusz László leszögezte a VOSZ idei programja is a gazdaság dinamizálására, a vállalkozások „köteleinek” lazítására és növekedésére fókuszál. Megerősítette, hogy a kormány korábban kitűzött céljait csak és társadalmi-politikai támogatottsággal, kizárólag a parlamenti többséggel képes megvalósítani, s ha kisebbségben képtelen megvalósítani a feladatokat, akkor új választásnak kell jönnie.
A fórumon a vállalkozók komoly problémának tartották, hogy nem értelmezhetőek a jogszabályok. Nincs kellő felvilágosítás az új törvényekről és gyakran a végrehajtó szervezetek sem tudják hogyan járjanak el. Ezt Kövesházi Tibor is megerősítette, mint mondta ők is szenvednek a joghézagok, vagy az esetenként egymásnak ellenmondó jogszabályok miatt. A VOSZ szeretné elérni, ha ezt egységesítenék, megteremtenék a különböző szervek által kiadott jogszabályok harmonizációját, és a vállalkozókra vonatkozó szabályokat mindenki számára érthetővé tennék.
A külföldiek munkavállalásával kapcsolatban is vita alakult ki a fórumon. A régi, egyszerű rendszerben könnyebb volt munkaerőt behozni, ma már a bürokrácia ezt is ellehetetlenítette. A jelenlegi szigorú szabályok ellenére is erős a feketemunka, a külföldiek feketén foglalkoztatása, amely ellen éppen a legális vállalkozások versenyképessége miatt szükséges fellépni. A térségben a munkanélküliség is jelentős, míg 1989-ben a szezonális munka a mezőgazdaságban jelentős volt, szezonálisan több mint 110 ezer embert foglalkoztattak, addig a rendszerváltást követően, ma ez jó ha 18 ezer.