2006. február. 17. 11:50
Utolsó frissítés: 2006. február. 17. 12:41
Vállalkozás
A kormány újratárgyalja a körbetartozási javaslatokat
Sem a Fidesz, sem a kormány által eddig ismertetett javaslatok nem oldották meg a körbetartozás problémáját. A jövőben újratárgyalják a kérdést, hogy a jelenleg 150-200 milliárd forint közötti tartozást csökkentsék - írja a Magyar Hírlap.
Fideszes képviselők egy elkülönített állami pénzalapot hoznának létre a körbetartozások megszüntetésére. Azokon a kis- és középvállalkozásokon segítenének, amelyek önhibájukon kívül kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe.
A javaslatban szerepel az is, hogy az áfát csak a teljesített számlák után kellene befizetni, és az is, hogy az állam nem tarthatná vissza az áfa visszatérítését. Még az utolsó parlamenti vita napirendjére sem került fel a javaslat.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az eddig elkészült javaslatok nem voltak célravezetőek, ezért lekerültek a napirendről, a kormány újratárgyalja a témát.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) szerint a problémát csak komplex javaslatcsomaggal lehetne megoldani. A szervezet ezért el is készítette a maga javaslatait, amelyek december óta minden parlamenti párt előtt ismertek.
A továbbiakban szigorú szakmai minősítő rendszert vezetnének be, s feketelistára tennék a tartósan késve fizető cégeket. Az ÉVOSZ azt is szeretné, ha használatbavételi engedélyt csak az összes számla kifizetését követően adnának ki az ingatlanokra, illetve hogy a ki nem fizetett építményeket ne lehessen eladni.

MTI
2006. február. 13. 18:35
Százmilliós tartozásért tüntettek az építési vállalkozók
Hét nap
2005. május. 04. 00:00
ÉPÍTŐIPARI KÖRBETARTOZÁS
Gazdaság
2005. április. 28. 12:45
Cégek kezdeményezik az Auchan felszámolását
Gazdaság
MTI
2005. december. 07. 19:12
Körbetartozás elleni kormányprogram
Vállalkozás
Salgó Andrea (hvg.hu)
2005. december. 12. 08:19