Korábban írtunk már a trükkös és meglepő állásinterjú-kérdésekről, ahogy arról is, mit kérdezhet a jelentkező és mi az, amit nem tanácsos megemlítenie a felvételi beszélgetésen. Ezúttal azokat a kérdéseket összegeztük, amelyeknél a pozitív válasz nem feltétlenül előnyös az álláskeresőre nézve.

Nagy dilemma, hogy az álláskereső mennyit áruljon el magáról az állásinterjún, és hogyan tálalja azt. Érdemes észben tartani, hogy ami elhangzik, azt a HR-es meg is jegyzi. Utólag hiába magyarázkodik a jelentkező, ha kicsúszott a száján valami, ami kedvezőtlen fényben tünteti fel. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy igyekeznek minél jobb színben feltűnni - ami természetes -, miközben valószínűtlenül kedvező képet festenek magukról. A munkaadók többségének feltűnik, ha az interjúalany tökéletesnek látszik, gyakran éppen ezért megpróbálnak fogást találni rajta. Ennek egyik legjobb módja, ha rákérdeznek negatív tulajdonságaira.

Mit mondana önről nagy ellensége?

nsxc.hu

Sokat elárul az álláskeresőről, hogyan reagál a nem várt kérdésekre. Ha látatlanban elkezdi szidni legádázabb ellenségét - akiről az interjúztató nem tud semmit, hiszen nem nevesítette -, majd hozzáteszi: biztos mindennek elmondaná, a felvételi beszélgetést vezető HR-es arra következtethet, hogy az illető nem túl diplomatikus, olykor feltételezésekbe bocsátkozik ahelyett, hogy kérdezne, szívesen szid másokat - adott esetben másokra hárítja a felelősséget -, és mindent azzal magyaráz, hogy azért viselkedik így, mert fordított esetben ellensége is ugyanezt tenné. Nem szerencsés, ha az álláskereső azzal hárítja el a kérdést, hogy nem tud válaszolni, mert ebből az interjúztató arra következtethet, hogy nem érdekli mások véleménye, és nem is törekszik harmonikus emberi kapcsolatok kialakítására, ami csapatmunka esetében hátrányos az egész kollektívára nézve.

Ilyenkor az a legegyszerűbb, ha a személyes tartalmat és indíttatást mellőzve az álláskereső megemlíti egy vagy két rossz tulajdonságát, persze olyanokat, melyek a betöltendő munkakör szempontjából előnyösek lehetnek. Ha például elmondja, hogy makacs, önfejű, az azt is jelentheti, hogy kitartó, és ha elsőre nem sikerül megoldania egy feladatot, addig próbálkozik, amíg eléri a célját. A határozott alkalmazott nem bizonytalanodik el még a kellemetlen helyzetekben sem, a „túl kommunikatív” pedig bármiből kidumálja magát, vagyis nem riad vissza a lehetetlennek tűnő feladatok megoldásától.

Milyen helyzetben sült fel? Mondjon egy feladatot/projektet, amivel nem tudott megbirkózni!

Senki sem beszél szívesen a kudarcairól, különösen nem az állásinterjún, leendő főnöke előtt. Ugyanakkor nem árt szem előtt tartani, hogy az alkalmazott, aki képes nyíltan beszélni a hibáiról, sokkal szimpatikusabb és kiismerhetőbb, mint az, aki igyekszik eltussolni kudarcait, és inkább nem beszél róla, mert akkor úgy tűnik, mintha soha nem hibázna. Mivel a munkaadók alaposan felderítik a potenciális alkalmazottak szakmai múltját, nem kerüli el figyelmüket az esetleges bukás sem. Gyakran csak arra kíváncsiak, hogy az illető képes-e őszintén kitárulkozni és gyengeségeiről is beszélni, vállalva, hogy ezzel esetleg rossz fényben tünteti fel magát. Ha a jelentkező nagy vonalakban vázolja szakmai kudarcát - ha volt ilyen -, és a tanulságokat levonva elmondja, utólag hogyan oldaná meg, még profitálhat is a helyzetből.

Mekkora kockázatot vállalna munkája során?

A kérdés általános, mert a válasz nagyban függ a megpályázott pozíció jellegétől, az azonban biztos, hogy a középutas megoldással nem lehet nagyot bukni. Akadnak posztok, melyeknél elvárás a merészség, a kockázatvállalás, ám többnyire ésszerű keretek között. A legtöbb cégvezető nem nézi jó szemmel, ha alkalmazottai a vállalat anyagi erőforrásaira vagy hírnevére nézve káros - vagy kétséges - manőverekbe kezdenek, ezért érdemes az elején megfontolni, hogy egy adott munkakör esetében mi az, ami még vállalható, és mivel nem érdemes próbálkozni.