Mindenki ismeri az érzést - ha máshonnan nem, az iskolai feleltetésekre visszaemlékezve -, amikor izzadni kezd a tenyere, remeg a hangja, és úgy érzi, hogy mindent elfelejtett, noha felkészült az előtte álló beszédre. A nyilvános fellépéstől való félelem természetes, a legtöbb ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy tömeg előtt, rá szegeződő pillantások kereszttüzében beszéljen, érveljen és ha kell, vitatkozzon. Pedig ezzel pályafutása során előbb-utóbb mindenki szembesül. Hogyan lehet leküzdeni a prezentációk, beszámolók, üzletfelek előtti vagy éppen a vállalati rendezvényeken való nyilvános fellépések okozta lámpalázat, stresszt?

Kezdjük kicsiben!

Ahhoz, hogy a tömeg előtti fellépés ne járjon páni félelemmel és ezt kísérő fizikai tünetekkel - reszketés, kéz- és lábremegés, elcsukló hang -, hozzá kell szokni a nyilvános beszédhez. Erre talán a legjobb módszer, ha az ember a legelején saját magának „mondja fel” a szöveget, elképzelve, hogy kollégái gyűrűjében áll. A következő lépés, ha néhány barátja vagy családtagja előtt tartja meg a prezentációt. Fontos, hogy olyanok legyenek a közelben, akik nem nevetik ki, megértik, és ha szükséges, tanácsokkal látják el. Ahhoz, hogy a magabiztos fellépés alapjai meglegyenek, megértő, segítőkész közeg kell. Ezek persze az optimális körülmények.

Se kép, se hang? A nyilvános beszédet szokni kell

sxc.hu

Ellenséges közegben, harcra készen

Szinte kizárt, hogy a prezentálót „élesben” csak megértő kollégák, üzletfelek veszik majd körül, ezért nem árt felkészülni a keresztkérdésekre, egy esetleges támadásra vagy éppen az előadó felkészültségét kideríteni hivatott kérdésekre, a valóságban ugyanis a legtöbb prezentációnak súlya van. Ez persze attól függ, hogy miről szól, hány embert érint, hogyan és mennyiben befolyásolja a vállalat érdekeit, üzletpolitikáját vagy éppen stratégiáját. Éppen ezért, ha az előadó szűkebb körben már magabiztosnak érzi magát, előbb-utóbb érdemes nyitnia és barátságtalan, támadó környezetben tovább „edzenie”.

Jó megoldás, ha megkéri barátait, ismerőseit, hogy kritikusan mérlegeljék teljesítményét, és beszéde után tegyék fel az összes keresztkérdést, ami eszükbe jut, próbáljanak fogást találni rajta, megkérdőjelezni tudását, felkészültségét. Ha a prezentáló erre is felkészül, élesben nem éri majd váratlanul egy esetleges verbális támadás.

Egy hiba nem a világ!

Sok előadó begörcsöl, leblokkol attól, ha hibázik. Ha egy pici porszem csúszik a gépezetbe, minden összeomlik: elfelejti a szöveget, dadogni kezd - ezzel együtt izzadni - és kapkodni. Az a legfontosabb, hogy ilyenkor a beszélő ne essen pánikba. Javítsa ki a hibát, vagy ha olyan apró, hogy alig lehet észrevenni, menjen tovább. Mindenki bakizik, a hallgatóság soraiban pedig vélhetően hasonló tapasztalatokkal bíró - vagy magukat a szónok helyébe képzelő/képzelni tudók - ülnek, akik tudják, hogy a nyilvános előadás olykor hibával jár. Az előadó, aki hajlamos izgulni nyilvános fellépésekkor, gyakorolja a légzéstechnikát: a nyugodt lélegzetvétel ugyanis jó módja a feltörő idegesség leküzdésének.

Kulcsszavak, emlékeztetők

A tapasztalt előadó tudja, hogy milyen hívószavakra ugranak be az előre kigondolt - de nem feltétlenül begyakorolt - mondatok, éppen ezért az előadás előtt felvési ezeket magának egy papírra vagy éppen a kikészített, gondosan preparált flipchartra, attól függően, hogy a prezentáció mit kíván. Ha az előadás jellegéből adódóan táblázatok és egymás alá írt következtetetések követik egymást - kivetítőn vagy egy előre kiosztott összefoglalóban - elég, ha a saját példányára feljegyez magának néhány kulcsszót. Az emlékeztető lényege éppen az, hogy egy apróságról beugorjanak a részletek.