2010. október. 22. 17:03 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 22. 16:58 Karrier

Több mint hat hónap után hazamennek a kiskunfélegyházi sztrájkolók

Éjfélkor befejezik a sztrájkot a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának munkásai, mert véglegessé vált hogy a céget felszámolják, a munkások pedig a bérgarancia alap terhére kapják meg elmaradt fizetésük egy részét - közölte Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke.

"Ménes István, a TE Ganz-Röck Zrt. vezérigazgatója pénteken megjelent a felszámoló biztossal a kiskunfélegyházi gyárban, ők tájékoztattak bennünket a további fejleményekről" - mondta Molnár István. A további sztrájknak már nincs értelme, ezért a bizottság a sztrájk beszüntetéséről döntött - fűzte hozzá a sztrájkbizottság elnöke.

Molnár szerint új helyzet állt elő, hisz azért sztrájkoltak, hogy a több mint hat hónapja kifizetetlen bérüket megkapják, a felszámolás megindításával már nem a Ganz-Röck Zrt. tulajdonosai döntenek a sorsukról.

Kedden Kiskunfélegyházán még azt ígérték a munkásoknak a tulajdonosok képviselői, hogy azonnal a minisztériumba mennek tárgyalni, és remélik, hogy megkapják a kormánygaranciát a 2,071 milliárd forint hitel felvételére. Az egyik sztrájkoló dolgozó elmondta: a TE Ganz-Röck Zrt. vezetői megint becsapták őket, hiszen lehetetlen, hogy ne tudtak volna a felszámolás megindításáról.

Buga Tamás Imre, a bíróság által kijelölt felszámoló pénteken tárgyalt a munkásokkal. A kiskunfélegyházi gyár dolgozói a sztrájkot két hete kezdték azért, hogy a Te Ganz-Röck Zrt. tulajdonosai fizessék ki elmaradt bérüket és a visszatartott juttatásokat, amit a német Alstom cég 200 millió forintnál nagyobb értékű szállítmányának visszatartásával próbáltak kikényszeríteni.

A gyárban szeptember 3-án kikapcsolták az áramot a tartozások miatt. Az energetikai gépgyártásra és edénygyártásra szakosodott kiskunfélegyházi gyárban két éve csak késleltetve, hosszabb-rövidebb ideig tartott munkabeszüntetések után kapták meg elmaradt bérüket a dolgozók.

Amikor a TE Ganz-Röck Zrt. teljes kapacitással termelt, a társaság állandó alkalmazotti létszáma 370 körül volt, és rendszeresen 120 külsőst foglalkoztatott a Kiskunfélegyháza környéki településekről. A TE Ganz-Röck Zrt. többségi tulajdonosa a Resonator csoport, a kisebbségi - 45 százaléknyi tulajdoni hányaddal pedig a Vegyépszer csoport.