2010. február. 24. 17:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 24. 17:29 Karrier

Megugrott az állásajánlatok száma Észak-Magyarországon

Egy hónap alatt megháromszorozódott a munkaadók által kínált állásajánlatok száma az észak-magyarországi régióban, az év első hónapjában 7055 betöltetlen állást regisztráltak, 4775-tel többet, mint tavaly decemberben - közölte a regionális munkaügyi központ.

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta régióban az üres álláshelyek januári növekedését a támogatott közmunka-programok beindításának tulajdonítják, ugyanis az újonnan bejelentett állások kevesebb mint ötöde volt nem támogatott álláshely.

Az elmúlt év januárjában csupán 830, valamilyen támogatási formához kötött álláshely volt a három megyében, idén januárban viszont csaknem 5700. A munkaügyi szakemberek a jelentős emelkedést azzal magyarázzák, hogy míg 2008-2009 fordulóján már 2008. decemberben kihirdették a közmunka pályázatok nyerteseit, addig 2010-ben ugyanez januárban zajlott le. A legtöbb támogatott álláshelyet, 4.275-öt a borsod megyei kirendeltségeken jelentették be a munkáltatók, Nógrád megyében 891, Heves megyében 532 ilyen típusú munkalehetőség adódott. Összességében a munkaadók januárban többnyire segéd-, illetve betanított munkásokat kerestek, a szakképzettek közül pedig javító-szerelőre, kereskedelmi eladóra, fémmegmunkálóra, vagyonőrre, varrónőre, festőre volt főleg kereslet, de piackutató, üzletkötő, irodai adminisztrátor is találhatott magának állást.

 

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.