2009. május. 15. 11:35 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 15. 11:52 Karrier

Lefújták a sztrájkot a horvát közalkalmazottak

Lefújták a hét végére tervezett országos sztrájkot csütörtökön a horvát közalkalmazottak szakszervezetei, miután sikerült megállapodniuk a kormánnyal a béremelésről.

A tanárok szerdán már megkezdték a sztrájkot Horvátországban, az orvosok csütörtökön akartak csatlakozni, és megállapodás híján a hét végén az egész országra kiterjesztették volna a mozgalmat.

A május 17-én általános parlamenti választásokra készülő horvát kormány végül ígéretet tett arra, hogy a mintegy 180 ezer tanár, orvos, ápolónő, valamint 60 ezer köztisztviselő fizetését megemeli "amint a hazai össztermék két egymást követő negyedben emelkedik 2 százalék körüli mértékben".
 
A horvát kormány előzőleg úgy döntött, hogy a gazdasági válságra való tekintettel a közalkalmazottak nem kapják meg idén a korábban kialkudott 6 százalékos béremelést. A mostani megállapodás a szakszervezeti vezetők szerint azt jelenti, hogy 2010 negyedik negyedében kaphatják meg először a 6 százalékkal magasabb bért. Ezt követően 2011-ben még két alkalommal kiigazítják, 2012 és 2016 között pedig folyamatosan emelik a béreket.
 
Horvátországban az átlagfizetés 5200 kuna (204 ezer forint), a közalkalmazottak és közszolgálati dolgozók ennél átlagosan 15 százalékkal többet keresnek.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?