A szerző, miután bevallása szerint az élet szinte minden területéről tanulmányozott olyan embereket, akiknek a teljesítménye nagyon elmaradt az átlagtól, arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy a különböző emberek ugyanazt a hatékony sikertelenségi stratégiát alkalmazták. Meglátása szerint a sikeres emberek sosem érzik úgy, hogy a megélhetésükért dolgoznak, míg a legtöbb sikertelen nem szereti vagy egyenesen utálja a munkáját és vért izzad, hogy egy helyben toporogjon. Könyvében McDermott felfedi a sikertelenség titkos, de kipróbált 44,5 lépését. Aki követi őket, garantáltan parkolópályára állítja az életét. Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a könyvből szemezgetett elrettentő példákat közlünk.

Steve McDermott

Megrendelem a könyvet.

Dermott 27. (anti)tippje

Az első benyomás mindent eldönt. (...) Az elmúlt 15 évben több ezer emberrel megosztottam a jó első benyomás titkát, felvállalva azt a veszélyt, hogy közönségem családi, baráti, ügyfél- és leendő ügyfél kapcsolatait nagymértékben javítani fogom. A visszajelzések legrosszabb sejtéseimet is beigazolták: valóban sokaknak segítettem. A kezdő vesztesek inkább ugorják át ezt a lépést, nehogy véletlenül elcsábuljanak, és megtanulják, hogyan alakíthatnak ki kedvező képet magukról.

Egy kísérletben egyszer az angolszász esküdtszékek tagjainak döntési mechanizmusait vizsgálták. Valódi bíróságokon, illetve szimulált kísérletek során megkérdezték az esküdteket, hogy mikor döntött ék el, hogy a vádlott bűnös vagy ártatlan? Az eredmények szerint körülbelül az első 4 perc után döntöttek a vádlottak bűnösségéről. Más kísérletek bebizonyították, hogy egy ismeretlen az első beszélgetés során 7-14 másodpercen belül véleményt alkot rólunk, és ezt követően legfeljebb 4 perc áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az esetleges rossz benyomásokat korrigáljuk; utána ugyanis rögzülnek. Az esküdtek tehát jóval a vád és a védelem meghallgatása előtt, gyakorlatilag első blikkre döntenek a vádlottról. Aztán működésbe lépnek a szűrők, és az eljárás hátralévő részében csak azt hallják meg, ami első benyomásukat alátámasztja. O. J. Simpson állítólag ezért alkalmazott 8 imázs-szakértőt bírósági pere előtt.

Robert Winston professzornak valaha volt egy tévéműsora, ami az emberi agy működéséről szólt. Az egyik adásban kísérletképpen hat egyforma ruházatú, egyaránt bolyhos fekete gyapjúkalapot viselőférfit mutattak egy 12 fős tesztközönségnek. A kísérleti alanyoknak azt kellett eldönteniük, hogy kizárólag megjelenése alapján kit tartanak gyanús alaknak. A kísérletből az derült ki, hogy a szimmetrikus, azaz szép arcú embereket kevéssé érezzük bűnözésre és gonosz cselekedetekre alkalmasnak. Az aszimmetrikus arcú, csúnya emberek gyanúsnak találtattak. Igen, háboroghatunk az élet igazságtalanságai ellen, de a tényeken nem tudunk változtatni. Ráadásul a klisék gyakran igaznak bizonyulnak, éppen ezért klisék. Nem osztom Samuel Goldwyn filmmogul tanácsát, miszerint kerülni kell a kliséket, mint a pestist. Igazak vagy sem, klisék alapján döntenek rólunk az emberek, és soha nincs esélyünk az első benyomáson javítani. Ez azt jelenti, hogy ha valakit nem áldott meg kellően szép vagy legalább átlagos fizimiskával a jó szerencséje, kétszer olyan keményen kell dolgoznia a kritikus első 4 percben. „Elegem van abból a szövegből, hogy a szépség csak külsőség! – fakadt ki egyszer Jean Kerr amerikai írónő. – Az éppen elég, nem? Mit akarnak még az emberek? Esztétikus hasnyálmirigyet?” Szimpatizálok Kerr megjegyzésével, de nincs igaza.

Kudarcrecept

Ne koncentrálj az első 4 percre! A legjobb szállodák, a legjobb cégek, a legsikeresebb emberek átszabták az ügyfélfogadás első 4 percét, hogy a fogadó oldali személyre a lehető legjobb benyomást gyakorolják. Teszteld magad. Egy profi lúzer cégvezető vajon melyik stratégiát választaná az alábbiak közül? 1. A vendég érkezésekor saját kezével kitölt egy űrlapot személyes adataival, amit a recepciós beletesz egy átlátszó kitűzőbe. Ezt a szállodában mindig kötelező viselni. Erre azért van szükség – szolgál felvilágosítással a személyzet –, nehogy a gyanús arcú vendégek ellopják az összes bútort. 2. A vendég érkezésekor saját kezével kitölt egy űrlapot személyes adataival, amit a recepciós 20 percnyi pötyögéssel rögzít a számítógépen, majd kinyomtatja és a lapot beleteszi egy átlátszó kitűzőbe. Fontos, hogy hosszú sor álljon a töltögető vendégmögött, hogy a szikrázó tekintetek kereszttüzében lehetőleg a nevét is csak 3 hibával tudja leírni. 3. A vendéget érkezésekor tábla fogadja a parkolóban: „Ez a parkolóhely Steve McDermott úr részére van fenntartva.” A recepciónál egy másik táblán az áll: „Az ABC cég üdvözli Steve McDermott urat.” Szóhoz sem jutunk a csodálkozástól, a recepciós már megszólít: „Ön bizonyára Mr. McDermott. Üdvözlöm! Tessék, a szobakulcsa!” Ügyfeleiddel mindig úgy bánj, ahogy a cég ügymenete és bioritmusa megkívánja! Kit érdekel az ügyfél?!

A 4 perc szabály ismerete a szolgáltató iparágakban a legfontosabb. Tegyük fel például, hogy megérkezünk egy szállodába! Hosszú, fárasztó utunk volt, ráadásul a parkolótól a recepcióig bőrig áztunk. Ott állunk a pultnál, tócsába gyűlt körülöttünk a ruhánkból csöpögő esővíz, fázunk, nyomorultul érezzük magunkat, és minden másnál jobban vágyunk egy forró fürdőre. De nincs senki a recepción. Kutatások szerint, ha egy szállodában ilyen fogadtatásban részesülünk, még 2 tökéletes hét után is az első 4 percről fogunk barátainknak és kollégáinknak a legtöbbet mesélni.

Egyes szállodák annyira komolyan vett ék a 4 perc szabályt, hogy teljesen átszervezték a vendégfogadás első 4 percét. Kirúgták az ajtónállót, kirúgták a londinert, kirúgták a recepcióst, felvettek ellenben több jól öltözött, kellemes arcú embert, aki egész nap a hallban rohangál. Amint megérkezik egy vendég, odalép hozzá, és megszólítja: „Elnézést, uram, foglalt nálunk szobát?” Az igenlő válasz után bemutatkozik, megtudakolja a vendég nevét, majd egy kis elektronikus kézi kütyün ellenőrzi a foglalást. „Kérem, kövessen, uram! Megmutatom a szobáját.” Azt hinné az ember, hogy eztán a recepcióhoz vezetik. Nem; egyenesen a szobához kísérnek. A cél, hogy a lehető leggyorsabban kényelembe helyezhesse magát az ember. Ez már más, mint a tócsás fogadás!

Egy ilyen szállodai élmény késztetett arra, hogy saját életemben, legfontosabb ügyfeleimnél is bevezessem a 4 perc szabályt. Ekkoriban legtöbb energiámat 3 igen alacsony, ám roppant hangos és követelőző kiemelt partnerem kötötte le: Tom, Finlay és Megan. Kicsi korukban, ha éjszakákon át dolgoztam, de különösen, ha több éjszakát is üzleti úton töltöttem, akkor hazatérésem az alábbi forgatókönyv szerint zajlott le: az utazástól hullafáradtan érkeztem, órákat töltöttem repülőn, aztán autóban. Kinyitottam az ajtót, és 3 kisember fogadott. Teljes sebességgel rohantak nekem a nappalin át, percekig piócaként tapadtak karomra, lábamra, és vékony hangjukon teljes hangerővel, egy szólamban üvöltött ék: „Aaaaapaaaaaaaa!” Régebben ilyenkor igen erős késztetést éreztem, hogy lerázzam őket magamról, és fáradt, ingerült hangon lehűtsem a lelkesedésüket: „Megengednétek, hogy bejöjjek, levegyem a kabátomat, letegyem a táskámat?” A 4 perc szabály bevezetésével megneveltem magam. Először kis cédulát ragasztottam a kocsi műszerfalára: „Hangulat-ellenőrzés!” Aztán néhány kilométerrel a házunk előtt belenéztem a visszapillantó tükörbe és önvizsgálatot tartottam. Az eredmény a munka, a repülés és a vezetés fárasztó órái után többnyire hervasztó volt. Gyorsan hangulatváltoztató lépéseket foganatosítottam: kihúztam magam, ostoba vigyort varázsoltam az arcomra, és betettem ilyen esetekre előkészített kedvenc zenémet. (...) Feltettem magamnak egy kérdést: „Mit tenne a világ legjobb apukája, ha belépne azon az ajtón?” Elképzeltem, és ennek megfelelően viselkedtem. A jó hír: csak 4 percig kell szuperapaként viselkedni, úgyis csak erre fognak emlékezni. Az igazság az, hogy 4 perc alatt az ember annyira belerázódik ebbe a szerepbe, hogy utána órákig hentereg a gyerekekkel a szőnyegen…

Igazak vagy sem, klisék alapján döntenek rólunk az emberek, és soha nincs esélyünk az első benyomáson javítani.